Kövess:

Legutóbbi bejegyzések

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bajnokok ligája. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bajnokok ligája. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 7., vasárnap

Egy filozófia éves tervvé alakítása /Louis Van Gaal, Manchester United 2014/15-ös szezonja/

Louis van Gaal filozófiája a Manchester Unitednél

Korábbi blog bejegyzésünkben már írtunk Louis Van Gaal alapvető futball filozófiájáról, és hogy azt hogyan igyekezett megvalósítani a különböző futball csapatoknál, ahol dolgozott. Milyen módon változik egy vezető látásmódja, filozófiája, amikor éves tervvé kell átdolgozni a hosszú távú stratégiai elképzeléseket. Különösen figyelemre méltó ez egy olyan egyesületnél, ahol a múlt és a tradíciók, minden vezetőre eredménykényszert raknak. S nagyon érdekes ez egy olyan válsághelyzetben, amikor a klub legendás vezetője visszavonult és az őt követő vezető totális eredménytelensége miatt – az előző szezonban, semmit sem nyert a csapat, sőt még az európai kupákban való induláshoz szükséges helyezést sem értek el a bajnokságban – kellett újból megszervezni a működést olyan szinten, hogy az eredményesség se szenvedjen csorbát.

Louis Van Gaal, Manchester United

A Louis van Gaal filozófiájához, a Manchester Unitednél három kulcsfontosságú szempontot gyűjtöttek össze a csapat szakértői.

Manchester United TV számára készített dokumentumfilmnek, amely összegezte ezt, komoly PR szerepe is volt. Louis van Gaal a filmben képes volt számos fontos dolgot közvetíteni személyiségének a mélységéből, ezzel segítve, hogy a szurkolók jobban megértsék a munkáját és eloszlassa azt a mítoszt, hogy ő egy autoriter típusú vezető, aki uralkodik a többieken.

1. Központban mindig az ember

 A Manchester United menedzsere elmondta: "A nézők, a szurkolók sokan úgy gondolják, hogy én nem vagyok nagyon rugalmas ember. Sokan azt gondolják rólam, hogy én mindig ragaszkodom ahhoz, hogy én vagyok a főnök, sőt sokan azt hiszik, hogy talán úgy viselkedem, mint egy diktátor, vagy valami ilyesmi. Egyáltalán nem vagyok ilyen."- mondta.

Wayne Rooney Manchester United
Egyértelmű, hogy olyan edző, aki kiérdemelte a legnagyobb tiszteletet a játékról való tudás és a múltja alapján. Olyan edző, aki képes az ösztönzésére méltó csapatszellem kialakítására. Minden egyes játékosával személyesen beszél, személyre szabott módon kezeli őket. Ezt Wayne Rooney is elismerte: „Mindig, mint egyéniséggel beszél velünk és nem úgy, mint a csapat egy tagjával, vagy az elvégzendő munka megvalósítójával. Az edző ajtaja pontosan ezért mindig nyitva áll a játékosok előtt, ha beszélni akarnak vele.”

"Úgy vélem, az én játékosaim nem csak focisták, akik elrúgják a labdát A-ból B-be, hanem a teljes személyiségüket, az őket körülvevő környezetet ismernem kell. Azt akarom, hogy megismerjem őt, nem csak, mint egy játékos, hanem mint ember is, és ez nagyon fontos."- említette Van Gaal.

Természetesen, a holland tudja a legjobban, hogy milyen érzés az ha egy játékos nem kap megfelelő esélyt és mennyi támogatásra van szükség ahhoz, hogy minél jobb legyen. Fiatal játékosként az Ajaxban, Johan Cruyff-val versengve kénytelen volt látni egy csapat a hierarchiáját és kénytelen volt ennek megfelelően racionalizálni a helyzetét, és ennek következtében meghozni azt a nehéz döntést, hogy elhagyja a klubot, amelyik támogatta őt.

„Én is csatár voltam és a másik csatár akkoriban Cruyff volt - emlékszik vissza. Semmi esélye nem volt, annak, hogy én az első csapat tagja legyek. Az egyes ember és, hogy az minél jobban dolgozhasson, kihasználhassa a benne rejlő potenciált, nagyon fontos az én filozófiámban. Amikor magam is láttam, hogy én nem vagyok elég jó, mert Cruyff sokkal jobb játékos nálam, akkor el kellett mennem, hogy játszani tudjak a Royal Antwerpenbe."

2. Szenvedély és elkötelezettség

Louis Van Gall még alig volt a 20-as éveiben, amikor eltávozott Amszterdamból. Ám már ekkor kezdenek formát ölteni az elképzelései, amivel elindult a váltás felé vezető úton, ami világhírű edzővé tette. Mindig is sóvárgott utána, hogy részese lehessen a foci életnek, és elválaszthatatlannak érezte magát a sporttól, függetlenül attól, hogy mennyi sikerben lesz része a pályán.

Louis Van Gaal Manchester United
"Én olyan ember vagyok, aki fanatikus," - állítja. "Mindig nyerni akarok! Azonban meg kellett tanulnom elvontan gondolkozni, és távolságot tartani a pályán történtektől, ahhoz, hogy elemezni tudjam azokat. Mikor ezt megtettem úgy is, mint egy focista, a csapat egyik játékosa, vezetővé váltam. Pályafutásom során, mindig én voltam a kapitány a csapataimnál. Ez további lehetőséget teremtett ahhoz, hogy fejleszteni tudjam magam. Én elég lassú játékos voltam, így gyorsam át kellett gondolni, hogy ezzel a hátránnyal hogyan játszhatom, különben nem játszhattam volna ezen a szinten. Ezen dolgoztam már akkor is a taktika szintjén, mint játékos és ez segít nekem most, mint menedzsernek. A futball abbahagyása után rögtön csak edzősködni akartam, a filozófiám már  ugyanis kezdett körvonalazódni abban az időben. "

3. Fejlődés és változás

Van Gaal gyakran igyekszik rámutatni arra, hogy a filozófiája mindig fejlődik, és ez a folyamat jelenleg is zajlik az Old Traffordon.

Manchester United
"Mindig alkalmazkodnom kell a klub kultúrájához, ahol éppen dolgozom. Az, ahogyan itt dolgozom a Unitednél az eltér attól, ahogy a Bayern Münchennél, Barcelonánál, vagy a holland válogatott élén dolgoztam.”

„Szeretem a támadó futballt, de ehhez szükségünk van megfelelő játékosokra. Ezért én mindig figyelem, kik azok akik, ennek megfelelő szinten és minőségben játszanak. Ennek megfelelően alakítom ki, hogy a játékosok éppen hol játszhatnak. A támadást négy szakaszra osztom ehhez, a védekezést, pedig négy fázisra. Azt hiszem, a játékosok most már tudják és értik ezt, hogy ezt a filozófiát hogyan tudjuk megvalósítani."

"Azt kell mondanom, van egy sor eszme, amiben a filozófiámhoz ragaszkodni fogok, de sok szempontból meg is lehet változtatni azt. Azonban csak akkor lehet megváltoztatni, a csapat stábja, az egyesület alkalmazottai és a játékosok által, ha egy 1 éves periódus letelik. Sok szempontból elemezni kell ehhez az eredményeket és a bejárt utat."

Jövőkép és eredmények

Manchester United
Tehát mi a jövő a Manchesternél és hogyan értékelték a szakértők az évet? A United a negyedik helyet érte el, s bizakodásra adnak okot a jelentős győzelmek a Tottenham és a Liverpool felett, de minden szurkoló reméli, hogy ez csak a kezdete valami különleges folyamatnak. Louis van Gaal el is mondta, hogy a legfontosabb cél az angol bajnokság megnyerése. „Minimum a bajnokságot, meg akarom nyerni, mert ezt mindenütt megtettem, ahol dolgoztam és ezt akarják a rajongók, szurkolók is.”

Az első évre kitűzött célt, hogy indulhassanak újra a Bajnokok Ligájában sikerült elérni a negyedik hellyel. Ez tehát siker, azonban árnyaltabb értékelésre is szükség van a futball világában, nemcsak az elért helyezéseket és címeket kell figyelembe venni.

Mi az, amiben Van Gaal jól teljesített?

Van Gaal a klub kulturális szempontjait a munkájában abszolút figyelembe vette. Miután az előző szezon David Moyes-sal a lehető legkatasztrofálisabb lett, Van Gaal tapasztalata és az, ahogy önbizalmat sugárzott, lehetővé tette hogy valóban a United menedzsereként viselkedjen minden helyzetben.

A legemlékezetesebb momentumok ebből a szempontból nem is a pályán történtekhez kötődnek. A rajongók arra emlékeznek a leginkább, amikor megszakította Gary Neville interjúját a Sky Sports adásában, hogy megünnepeltesse a győzelmet a Liverpool ellen. Csakúgy, mint a szenvedélyes kántálására, amit a szurkolóknak osztogatott aláírások közben ejtett meg.


Ott voltak a pontos statisztikák, amivel dolgozott, s amikor egy sajtótájékoztatót követően Sam Allardyce megjegyzést tett, a túl hosszú labdákra úgy tűnt, ezzel kritizálva a védekezésben alkalmazott megközelítést, akkor be tudta mutatni, hogy ez csak abból következett be, hogy ezek a taktikai elemek még nem voltak elég kidolgozottak abban az időben.

Volt néhány fantasztikus eredménye már a pályán is. Az oldal váltás Robin van Persie esetében, ahogy sérülése után a Swansea City ellen beszállt a játékba, s amivel meglepte az ellenfelet, vagy az ahogy a United elsöpörte Tottenham Hotspur-t az Old Traffordon. Az első félideji a teljesítmény az Anfielden őszintén csodálatos volt, amit a másodikban Juan Mata csoda gólja koronázott meg. Ezt követte a Manchester City elleni szép győzelem, ami mintha azt jelezte volna, hogy a szezonra jellemző formaingadozás már elmúlt.

Ashley Young Manchester United
Érdemes megjegyezni azt is pozitívumként, hogy ha a United nem is játszott jól, akkor is sikerült nagyon jó munkát végezni a pályán az eredmények érdekében. Akár beszélhetünk Daley Blind utolsó pillanatban szerzett egyenlítéséről a West Bromwich Albion és West Ham United ellen vagy Ashley Young utolsó pillanatban lőtt győztes góljáról a Newcastle United ellen. Ezek a pillanatok egyértelműen bizonyították, hogy a játékosok a menedzserükért is játszanak.

Szintén érdemes megemlíteni itt a jó teljesítményt olyan játékosoknál, akikre korábban nem annyira épített, Ashley Young, Marouane Fellaini és Chris Smalling formajavulása és munkája mind felette volt a menedzser elvárásainak.

Mi az amiben Van Gaal hibázott?


A legfájóbb ebből a szempontból a szezon végi visszaesés. A lehetséges 18 pontból csak 5-t sikerült szerezni. Így nem tudták elkerülni a korai szezonkezdést, a Bajnokok ligája Play-Off körében már játszania kell a csapatnak. Még plusz hat ponttal lekörözték volna az Arsenal-t, 10-el pedig utolérték volna a Manchester City-t. Nem sikerült azonban magasabb fokozatra kapcsolni a végjátékban.

Manchester United
Ez a visszaesés amolyan szendvicshatást generált Van Gaal első szezonjában. A szezon eleji rossz kezdésben még nagy szerepe volt a sok sérülésnek. A szezon végén, ezért a rossz teljesítményért viszont már kevesebb kritikát kapott, mert mindenki látta, hogy a csapat jobban játszik addigra. A sérüléseket félretéve, a szezon elején az is látszott, hogy a három hátvédes rendszer nem működött olyan jól, mint a hollandoknál a világbajnokságon, sőt kifejezetten katasztrofális volt a Unitednél. Szinte az egész csapat értetlenül állt előtte, hogy mit is kellene csinálni.

Szezon elején és utószezonban is megtalálta viszont többnyire Van Gaal a játékosok helyét a csapat szerkezetben, bár ehhez sokszor súlyos tévedéseken keresztül jutott el. Ez külön sikeres volt Ashley Young baloldali visszavont középpályás pozíciójánál. Az viszont, hogy Wayne Rooney-t a középpálya mélyén szerepeltette egyértelműen nem volt jó döntés. Rooney nem középpályás, ahogy a szezon is bizonyította. A második felidőben a United, hazai pályán a West Brom ellen, Robin van Persie-vel és Rooney-val a középpályán kezdett, előttük a középpálya frontvonalában Fellaini-vel. Sokkoló volt, hogy még gólt sem szereztek.

Voltak játékosok, akik mélyen a képességeik alatt teljesítettek. Ebben lehet szerepet játszott az is, hogy Van Gaal a játék ellenőrzése céljából, sokszor kötött posztokat és szerepköröket jelöl ki. Angel Di Maria valószínűleg jobb lehet a következő szezonban, egy kötetlenebb szerepkörben, mert mindig elöl játszatva, nem úgy tűnik, hogy segíteni tudna a játék ritmusának a kialakításában.

Magasabb fokozatba kell kapcsolni

 

Louis Van Gaal Manchester United
Sok pozitív és rengeteg nem túl pozitív momentum is kötődik Van Gaal szezonjához. Ha bizonyítványt osztanának róla, akkor az ellenőrzőbe egy 4-es alá kerülhetne, mondják a kommentárok az éves teljesítményt értékelve. A negyedik hely volt az elsődleges cél, amit sikerült a Manchester Unitednek megszereznie, de a tovább lépéshez még rengeteg munka vár rájuk a következő szezonban.


2012. december 14., péntek

A Bajnokok Ligája felépítése a PR segítségével

A Bajnokok ligája évről évre a legnépszerűbb sportesemény


Egy dolog egészen biztos a sport életben, hogy a legjövedelmezőbb, a legnézettebb sportesemény minden évben a Bajnokok Ligája. Ezt ugyanis évről évre milliárdok követik nyomon a tévék előtt és fizetnek érte milliárdokat szurkolók és szponzorok tömegei. Minden évben lebonyolítják és minden évben biztos a siker. Nem négy évente van, nem időnként népszerű, hanem folyamatosan évről évre. Ez egyáltalán nem véletlen, hisz ezt a sorozatot is a PR segítségével építették fel. Az első jelentősebb nemzetközi labdarúgó esemény a futball világbajnokság volt, amit 1928-ban született ötlet alapján, először 1930-ban rendeztek meg, ehhez képest a Bajnokok Ligája elődje a BEK, csak 1955-ben indult.
A tornán elsősorban az európai országok bajnokcsapatai vehettek rész, de volt rá példa amikor egy országból több csapat is játszhatott, például, ha valaki megnyerte a kupát, de hazája bajnokságát nem. Ahogy négy évente a nemzetek válogatottjai csaptak össze, úgy itt egy országot az előző évi nemzeti bajnok képviselhette a sorozatban. Egy helyi csapathoz sokkal több apró történet köti a szurkolókat, mint egy nemzeti válogatotthoz. Egy város, vagy városrész csapata sokkal inkább beágyazódik a helyi kultúrába, így sokkal intenzívebb kötődést és történet ismeretet jelent a szurkolóknak, mint a válogatott szereplések. A csapatom története igazán ott teljesedik ki, ha a nemzetet képviseli a BEK-ben. Egy helyi csapat hatása, így sikerei révén még az ország más területeire is kiterjed, ha sikerrel küzd a bajnokok nemzetközi tornáján. A klubcsapattal, sokkal több mód nyílik a legendák képződésére. A válogatottban is egy kiváló játékos, mindig az anya egyesületét is képviseli.
 
Az erősebb kötődés egy-egy helyi csapat iránt, amelynek lehetősége van a nemzetek harcában szerepelni, inkább teszi elérhetővé szélesebb vásárló tömeg számára, hogy pénzt költsön el a futballban, mint egy világesemény. Egy világbajnokság a reklámhoz hasonlóan időben korlátozott. Mivel rövid ideig tart és korlátozott az élő mérkőzéseken résztvevők száma és játékidőben is jóval kevesebb, mint egy teljes szezonon át tartó torna, ezért kisebb bevételt is generál. Ez a bevétel is a piac kevés résztvevőjénél csapódik le, főként a jogdíj tulajdonos FIFA-nál. Addig a bajnokcsapatok versenyeztetése, sok mindenki számára jelenthet bevételt, eladások, szponzorráció, a nemzetközi labdarúgó szövetség központi támogatása révén. Míg a világ- és Európa bajnokság egyetlen nagy üzlet, addig a bajnokok tornája olyan, mint egy franchise hálózat. Sokan követik a technológiát, használják a márka elemeket, így közösen végzik a márkaépítését, mégis mindenki kiválóan profitál belőle. Ehhez azonban több lépcsőn át vezetett az út.


Történetek és személyiségek sokasága


A labdarúgásnak mindig voltak legendás alakjai, a legendás alakok a legjobb csapatokhoz, a bajnokokhoz kötődtek. Minden csapatnak meg van a saját története, a saját legendás játékosai, amelyeknél külön fejezet a bajnokok kupájában való részvétel. Ezek a legfontosabb fejezetek egy klub életében, így sok ezer történet építi a központi történetvezetést, ami a bajnokcsapatok harcáról szól. A történet, a legendás Real Madriddal indul, e csapat tagja volt Puskás Ferenc is 1958-tól 1966-ig. Még 39-es évesen a 1966-os végső győzelmet hozó BEK sorozatban is játszott, 3 mérkőzésen szerzett 5 góljával, a megfiatalított Real Madrid gólkirálya volt a BEK-ben. S aztán lehetne sorolni a legendás játékosokat és csapatokat sorban, megannyi történet, amit a szurkolók ismernek, újból felidéznek és tovább mondanak. A kiváló PR alapja, hogy olyan történeteket hozunk létre, amelyeket tovább tudnak mondani, színezni. Vajon mi lenne a focival, ha a legtöbb mai is működő vállalkozáshoz hasonló történetei lennének, ami egyben az ajánló rendszerük, a hírük továbbadásának az alapja. S ha ezeknél a csapatoknál csak a következő kifejezéseké lenne többnyire a főszerep: megbízhatóak, jól játszanak, megérte a meccsre kimenni, ajánlom nézd meg te is őket. Valószínűleg konganának a stadionok az ürességtől és nem mozogna annyi pénz a futballban.
 
 


Azonban, ahhoz hogy valóban jövedelmező legyen egy ilyen sorozat meg kell alapozni a PR-ral. Adottak a történetek, a továbbmondhatóság, ám a torna szervezői is érzékelték, hogy a nemzetenként az egy csapat, az kevés, de bajnok mégis csak egy van. Így létrehozták a KEK-et Kupagyőztesek Európa Kupája 1960-ban és az UEFA Kupát, amely szintén 1955-ben indul Vásárvárosok Kupája néven korlátozottabb részt vevőkkel. Ez az úgynevezett termékvonal bővítés, az elképzelés szerint így jóval több embert és csapatot lehet elérni, így logikusan több lesz a bevétel is. A legnagyobb figyelem azonban mindig is a BEK-et övezte, így a két kisebb testvér másod és harmad rangú eseménynek számított, ezért sohasem rendelkeztek olyan jó mutatókkal, mint ahogy a Cherry Coke sem a Coca-Cola-hoz képest. Az elsőkre mindig jobban kíváncsiak az emberek, mint a másodikra, harmadikra. A Bajnokok ligájának létrehozása 1992/93-ban gyakorlatilag a széles termékvonal ellen tett első lépés volt, ami természetesen megváltoztatta a technológiát is.

Filozófia és  technológia


Korábban minden hazai és nemzetközi kupában egyenes kieséses rendszerben működtek, így természetesen kevesebb mérkőzés rendezésére volt mód. Sőt egy-egy csapat a nemzetközi porondon, akár két mérkőzés alatt elvérezhetett, így nem írta a bajnokok történetét és korlátozottak voltak a bevételi lehetőségek is. Az UEFA ezért bevezette a korábban csak világversenyeken használt csoportküzdelmeket, amivel izgalmasabbá, nem utolsó sorban pedig még nagyobb üzletté tette az addig egyenes kieséssel működő legnagyobb európai kupasorozatot. A technológia a statisztikai adatoknak megfelelően természetesen folyamatosan csiszolódik, de a legmarkánsabb változást, a mérkőzések számának és bevételek maximalizálásnak elérését, mint célt fogja mindig szem előtt tartani. 

A történetek adottak, a filozófia, amely a legjobb csapatok tornájaként aposztrofálja magát, oly módon változott, hogy  el kezdték az egyes nemzeti bajnokságokat súlyozni. A második és harmadik helyezettekből is elsőt faragva így. Egy kis ország bajnokának lenni ugyanis nem ugyanaz, mint a világ legjobb bajnokságában harmadik helyet elérni. A bajnokok kifejezést, mint fogalmat újra tisztázták, van bajnokság, ahol még a negyedik hely is a selejtezőben való indulást tesz lehetővé, így egy kisebb bajnokság győztese bebizonyíthatja, hogy egy nívósabb bajnokság negyedikénél jobb. Amennyiben ez nem sikerül, úgy ez a negyedik helyezett teljes joggal lehet tagja az elit körnek. Így lehetőség nyílt arra, hogy a nagyobb történeteket hordozó, így több pénzt is vonzó csapatok legyenek a tagjai az elit körnek.




A lebonyolítás naptárát is folyamatosan formálták, nem ám, hogy majd, ha süt a nap játszunk. Márciusban már van kedvük költeni a szurkolóknak, s akkor majd beindulunk, addig pihenünk. Nem, ma már a lebonyolítás nyárelőn elkezdődik, a kisebb piacok számára érdekessé téve a tornát. Aztán a csoport küzdelmek egészen december közepéig eltartanak. S az egyenes kieséses rendszer február közepétől indul. S hogy itt is megfelelő sűrűség alakuljon ki a mérkőzés számban, nem egyszerre tartanak minden mérkőzést, hanem az első forduló mérkőzéseit 4 játéknapra osztják szét, s már a csoportköröknél is bevezették a kedd, szerdai játéknapot, a korábbi szerdaival szemben. Így jóval több játéknap és közvetíthető, nézhető mérkőzés születik a naptárban. A március pedig a visszavágók mérkőzéseié. A május végi döntő, pedig minden bajnokságok zárása után kerül megrendezésre. S a döntőnél még egy fontos lépést tettek 2011-ben, szerdáról szombatra tették át azt, így többen nézik és többen költenek a mérkőzésekre és azok nézésére, mivel hétvégére esik.



Folyamatos kommunikáció, folyamatos márka építés

S természetesen a bajnokok ligája így egész évben folyamatoson zajlik. Saját készítésű tévés magazinok mélyítik a márkát. Road Show-kat szerveznek a kupa bemutatására, hogy minden piacot elérjenek. A promócióban a Bajnokok Ligája korábbi sztárjai vesznek részt. A személyesség sok száz futballistán keresztül valósul meg, akik maguk is építik a történetet. Segítenek megérteni a technológiát, a fogalmakat, a neves edzők magyarázatai, amivel egy-egy fordulót értékelnek. S a lebonyolításhoz kialakított naptár sem engedi, hogy elfelejtsük az eseményt. A bajnokok ligája sorozat mindig a sorsolásokkal indul és időszakosan újabb és újabb sorsolások tartják izgalomban a holtszezont.


Nincsenek véletlenek még a futball üzletben sem, PR szemlélet nélkül jóval kisebb jövedelmezőségű lenne a Bajnokok Ligája. Mondhatták volna az UEFA emberei és a klub csapatok vezetői, hogy igen ez így jó, egy nemzet, egy csapat, szerdai játéknap, szeptembertől-november közepéig, majd március közepétől május végégig. Végül is ez a futball szezon, ezen kívül nincs értelme semmit csinálni. Az emberek meg megszokták, hogy hétvégén hazai bajnoki, hét közepén két hetente nemzetközi meccs, ha jönnek jönnek, ha költenek költenek, ez így van jól. Majd mindenki meghirdeti a maga mérkőzését, minek költenénk márkaépítésre, meg kommunikációra, aki szereti a csapatát, aki szereti a focit úgyis jönni fog. Szerencsére a Bajnokok Ligáját PR alapokon építették fel, igaz kellett hozzá majd hatvan év, de mindig egyre jobban működött és egyre jövedelmezőbbé vált. PR nélkül, márkaépítés nélkül, időszakos eladási stratégiával még ma is egy lenne a sok kupa közül, amit a baráti körök néznek, a saját csapatokra koncentrálva.
 



2012. június 16., szombat

Miért nem túl vonzó turisztikai célpont hazánk?

Nyári turisztikai elemzés 1. 


Június hóval elérünk az év feléhez, s már elég statisztikai adat áll mindenki rendelkezésére ahhoz, hogy elgondolkodjon a piacáról, termékeiről, a tovább lépési lehetőségekről. Korábbi bejegyzéseinkben próbáltuk egy-egy gondolat köré építeni a mondandók, most viszont egy pár tendenciát szeretnénk megosztani, néhány aktualitás kapcsán. Jön a nyaralási szezon és lezárult a futball klubszezon, mit tanulhatunk ebből?


marketing tanácsadás
1. Jön a nyaralási szezon: A turisztikai iparágat számos egymást váltó kormány stratégiaiként értelmezte. Nyilvánvalóan mind a tájak szépsége, mind a kulturális hagyományok, mind az egyre sebesebben fejlődő gasztronómia, az Európai mércével is rangosnak minősített Fesztiválok, predesztinálnak is minket erre. Sőt a pihenés fontos tényezője a hatékonyságnak, az a dolgozó, aki kipiheni magát, élményekkel töltődik fel, sokkal hatékonyabban dolgozik a nyaralás után, s az éves teljesítménye is növekszik. Azok a dolgozók, akik évek óta nem pihentek, nem nyaraltak, nem töltődtek élményekkel - ugyanúgy van ez mint a tanulással, ha nem sajátítanak el az iparágukkal, az üzletmenettel, értékesítéssel kapcsolatos új információkat - akkor egyszerűen kedvetlenné válnak, s megrekednek egy bizonyos szinten. Sem új élmények, sem a tudás nem motiválja őket.

A belföldi turizmus viszont láthatóan jelentősen beszűkült, - s a különböző kuponrendszerekben, csak féláron, vagyis áron alul lehet értékesíteni - hiszen jelentős társadalmi rétegeknek alakult át a gazdálkodása, a kiadási lista úgy épül fel - adók, hitelek, gáz, víz, villany, telefon, élelmiszer - s még sokszor a végére nem is jut elég pénz. Mezőgazdasági karakterű országként hihetetlen, de egyre több az éhező, s a parlagon heverő föld egyszerre. Viszont külföldi mezőgazdasági termékeket vásárolunk a boltokban, a jó minőségű magyar termékek minőségi szintje pedig sokszor romlik, mert a jó minőséget nem lehet egyszerűen kigazdálkodni. Ezért áll rá egyre több önkormányzat az öngondoskodásra, ami biztosítja az ott élőknek az alapvető létszükségletet, de a piacok kínálta lehetőségekből ki is zárja gyakran őket, ám az élet tisztelete fontosabb ma már a piaci tényezőknél. Sajnos ma emberek milliói nem tudják Magyarországon, hogy mit hoz a holnap, egyszer kicsit többet pihen, s akkor már teljesen tartalékok nélkül marad, s bármi jön betegség, javítási munkák, nincs mihez nyúlnia. Így természetesen a túlélésért folyó harcban magyarok milliói mondanak le a pihenésről, s ezzel párhuzamosan az emberi hatékonyság is csökken a munkahelyeken.

Minél több, valóban utazni vágyót elérve, - s akkor maradnak a külföldiek elsősorban - talán lehetne több munkát biztosítani idényjelleggel a turisztikában, s cserébe pihenést kaphatnának az itt élők, akiknek egyébként nem telik erre. Nyilvánvalóan mindenütt, olyan új üzleti modellek kellenek, amik segítik a túlélést, s mivel a pénzügyi források csak szivárognak, ezért olyan megoldások kellenének, ahol szellemi potenciállal, meglévő készletekkel lehetne részt venni. /Tudom, hogy a mi jogi szabályozásunk nem túlélő barát, - sőt a barát szót nem is ismeri, csak a vétkest - s ezt a bartert, így meg így büntetnék, de tegyük fel, hogy normálisan gondolkodó országban élünk, ami egyébként nem lenne olyan luxus, mint ahogy most tűnik./

marketing tanácsadás
Akkor marad az a stratégiai lehetőség, hogy próbáljuk kihasználni, hogy a nyugati jobban akar túlélni, sőt úgy akar túlélni, hogy közben nem  megy rá a jövője, ezért pihen. Akkor kell a jó marketing ahhoz, hogy vonzóvá tegyük az országot. S be kell szállni a turisztikai versenybe. A legfőbb versenytársak természetesen a környező országok, mert az ő hasonló földrajzi elhelyezkedésük, hasonló stratégiát sejtet. Milyen az ő marketingjük? A két leginkább prominenst nézzük meg ebből a szempontból: Ausztriát, ahol a világ élvonalába tartozik az életszínvonal és Horvátországot, ahol valóban főként a turizmusból élnek. Már itt lehet mondani, sőt mondják is a mentségeket keresők, hogy nekik könnyű, mert az egyiknek síelésre alkalmas hegyei, a másiknak fürdésre alkalmas tengere van, s akkor rögtön elfeledjük, hogy nekünk mik lehetnének az előnyeink? A hátrányokra koncentrálva már indulásnál vesztesek vagyunk, egy sokkal erőteljesebb kommunikációval viszont, ahol a valódi előnyeinket jól kommunikáljuk, már versenybe szállhatnánk. Mindhárom országnak van web és Facebook oldala, a legszembetűnőbb különbségeket az utóbbinál érhetjük tetten.

Online megjelenések:

Austria: Turisztikai Honlap Ausztria és Facebook turisztikai oldal 17.927 Rajongó. 

marketing tanácsadás
A turizmusban itt teljes mértékben érvényesül az a koncepció, hogy bárki kiveheti belőle a részét, s haszonra, plusz bevételekre tehet belőle szert. Egyetemista koromban, amikor gyalog átkeltem az Alpokon, egy hegyi kis falu szélén, ami mellett elvezetett a gyalog út, a családi háznál anyuka két gyermekét hintáztatta éppen, de kint volt a tábla, hogy vendéglőként is várja az arra járókat. Megálltunk, leültünk a fa alatt álló asztalnál és pillanatok alatt előttünk volt az étlap, s legalább 10 féle ételből lehetett választani. Mi kiválasztottuk, ki-ki amit szeretne és az anyuka bement a házba, míg a gyerekek tovább játszottak az udvaron. Félóra alatt elkészült a két fogás, Magyarországon a legjobb éttermek sebessége van csak ilyen, amit jóízűen megettünk, kifizettünk és tovább sétáltunk. Teljesen  valószínű, hogy a 3000 méterhez közeli gyalogutakon, nincs jelentős forgalom, s szinte minden ház kínált ott, ilyen plusz szolgáltatást, amivel külön bevételre tehet szert. A szolgáltatás, amit nyújtottak mégis gyors volt és teljesen vevőbarát. A turisztikai szolgáltatásokra itt nemcsak úgy készülnek, hogy amikor jelentősebb a kereslet, hanem úgy, hogy bármikor elérhető legyen. Kell valami, ami az állandó bevételt biztosítja, - ez jellemzően az állattartás, s a közvetlen környezetnek nyújtott szolgáltatások - de kell, olyan terület is, ami extra bevételeket hoz, s így teljes biztonságban meg lehet élni. S Ausztriában minden ott élőnek a turizmus jelenti az extra profitot. Ez minden gazdasági területre igaz, hogy kellenek az állandó bevételeket biztosító üzletágak és az extra profitot termelők, s a turizmus idény jellegéből adódóan, erre az iparágra különösen igaz.

Horvátország: Turisztikai Honlap Horvátország és: Facebook oldal 648.921 Rajongó

marketing tanácsadás
Nagyon fontos Horvátországban a vendég, a turista, ezért a kommunikációban mindent megtesznek azért, hogy vonzó legyen az országuk. A legprofibb Facebook oldal a három közül az övék, Betthoven IX. szimfóniájának zárótételére szerkesztett imázs filmmel. S még több kis filmmel, ami az egyes régiókat mutatja be. Most például az előszezonban, minden horvát futball mérkőzést felhasználnak az EB-n az újabb és újabb promócióra. Szóval a futball csapat is éppen tesz azért, hogy Horvátország turisztikai célpont legyen, mert ők profin felhasználnak minden alkalmat a vevő csalogatásra, s profin készítenek el hozzá minden eszközt, amit állandóan naprakészen tartanak. Így a legtöbb követője természetesen ennek az oldalnak van és ha valaki választani fog ezeknek a megjelenéseknek alapján, akkor az első Horvátország, a második Ausztria lesz A harmadiknak meg már nincs esélye, mert a vevő csak két dolog közül tud választani, harmadik lehetőségnél, inkább új kategóriát keres, amivel a problémáját megoldja.


Magyarország: Turisztikai Honlap és a Facebook oldal 5117 Rajongó 


marketing tanácsadás
A Facebook alapprofilja már több mint két hónapja megváltozott, a magyar oldalon mégis az ott használt alkalmazások ikonjai találhatók, amiket már rég lehetett volna módosítani, olyan az oldal, mint az a felújítás alatt álló terület, ahol mindenütt lóg a falból a kábel. A magyarországi Facebook oldalon a legtöbb film, amolyan amatőr felvételnek hat, - ilyen van az osztrák oldalon is, amit rajongók készítettek, de mellette van profi YouTube csatorna is. Az idővonalon a Macskafogó film teljes verziója lett közzétéve angolul, június közepének erre a hétvégéjéére. Valamivel lejjebb a Compact Disco, Európában leszerepelt száma található, a klip nyitányában Middle East felirattal - s akkor ne csodálkozzunk, ha nem tudják hol vagyunk.

A legprofibb imázsfilm az oldalon az, amely az Európai Unió magyarországi ülésére készült, ahol bemutatják, hogy mennyi mindent találtak ki magyar tudósok, emberek és adtak a világnak, a golyóstolltól kezdve a szép nőkig. A dolog szépséghibája, hogy a legtöbb feltaláló nem idehaza alkotta meg a klipben szereplő találmányt, s Magyarország egyik legnagyobb problémája éppen az, hogy nincsen önálló piacképes terméke, hanem bérmunkában gyárt dolgokat, sok a félig feldolgozott termék, vagy a nyersanyagnak minősülő. Idehaza a kereskedelemben is főként külföldi termékeket értékesítenek. Így már ott is tartunk, hogy megértjük, miért nincs igazi árrés és fejlődés, mert nincs nagy hozzáadott érték a piaci termékekhez, szolgáltatásokhoz. A lányainknak köszönhetően, pedig szexturisztikai célpontja lettünk számos országnak, vagy exportőrei, mert a nők szépek és szintén olcsók, olcsó, mint minden más, amit csinálunk.  

marketing tanácsadás
2. Bajnokok Ligája döntő: A bajnokok ligája döntőjére a legolcsóbb jegyek 600.000 forintba kerültek - ennyi a magyar vállalkozások nagy részében még éves szinten sem fordítódik a PR-ra, marketingre, az értékesítés fejlesztésére összesen. Voltak ismerősök, akik kint jártak Münchenben ezen a szombaton és részesültek a döntő hangulatából. Bár a mérkőzésre nem jutottak el, de lelkesen mesélték, hogy milyen profi módon működnek Münchenben a szolgáltatások, mennyire más világ az, mint a miénk. Sosem szerettem a túlzott rajongást, azért mert külföldön valami más, - nyilván kevesen olvasnak ezen a látásmódon változtatni tudó utazási regényt is, mondjuk Italo Calvinot, vagy Esterházy Pétert, talán jobb, mint egy utazási prospektus - inkább annak vagyok a híve, hogy új nézőpontokat, eltanulható fejlesztéseket kell keresni, mint a középkorban a mesterembereknek. Az, hogy kint más, de mindent ugyanúgy csinálunk tovább, ez nem jelent semmit, akkor már érdemesebb utifilmet nézni, mint utazni.

Megdöbbentő viszont a legtöbb esetben, egy külföldre utazó magyarnak, hogy egy szolgáltatást végig gondolnak az elejétől a végéig, még egy "egyszerű" erdei kirándulást is: a turistaút München mellett, - ahol az ismerősök jártak - egy pisztrángos tóba torkollik, ahol egy épületben ott vannak a kihelyezett horgász felszerelések; hogy élvezni lehessen a szép tájat és a horgászatot. A fogás utánra megtalálható a halpucoláshoz minden eszköz, késkészlet, alumínium asztal, mosó, a felesleges belsőségek tárolására alkalmas kuka, ha el akarja vinni a vendég a halat, akkor ehhez szükséges zacskó és jég, ha ott akarja megsütni, akkor grill, vagy nyárs. Az első, ami meglepetést okoz, hogy nem lopják el ezeket, az eszközöket, hanem megtisztítva a helyükön maradnak, s várják a következő vándort. A második, hogy mindenről gondoskodnak, nem kell óriási csomagokkal, hátizsákokkal neki vágni kirándulni a vándornak, hanem komplett szolgáltatást kapnak a túra mellé. A harmadik a szolgáltatás ára, mert csupán a pisztrángért kell fizetni, semmit a plusszokért, s a hal ára épp annyi, mint Magyarországon.

marketing tanácsadás
3. Aliianz Aréna és az 1938-as sísánc: A Müncheni Allianz Aréna világító falait, amin különböző reklámok futhatnak, s más-más színekben pompázhat, magyar vállalkozók készítették. Jól emlékszem rá, amikor országos körinterjú sorozatunk keretei között, a cég ügyvezetője mutatta a terveket, s beszélt a technológiáról, amit ehhez kidolgoztak, s hogy mennyire egyedülálló. Éppen ezek a piaci lehetőségeink, nagyon egyedi dolgokat, prémium termékeket készíteni bizonyos szegmensekben. Aki csak tévében  is látja a Stadionról készült felvételeket,  azt mondja elképesztő. Ugyanakkor ez a látványos elem még mindig csak egy részmunka volt a teljes építkezésen, de a stadion jellegzetes megkülönböztető jegye, amiről nem is tudni, hogy magyarok csinálták.  A stadiont biztosan több évtizedre, vagy legalább egy évszázadra tervezték. Hisz ott van Münchenben az 1938-ban épült sísánc is, amit olyan technológiával építettek, hogy még ma is megállja a helyét és használható. Hiába volt a náci hatalom totálisan diktatórikus és kirekesztő, azt még sem engedték meg, hogy a beruházásokból kilopják az anyagot. Amit építettek azt úgy tették, hogy évszázadok visszahangozzák, s nem, csak "a garancia időt kibírja valahogy" alapon.

Mi képesek vagyunk, olyan egyedi fejlesztésekben részt venni, mint az Allianz Aréna ledfala, ugyanakkor amit idehaza létrehozunk, javarészt az állandó javítás fázisában van. S az a borzasztó, hogy ezek a javítási fázisok sokkal hosszabbra nyúlnak, mint maga a kivitelezés. Elkészítenek valamit egy év alatt és aztán 4-5 évig mindig újítanak rajta egy-egy területet. Hogyan lehetséges, hogy az építőipar csúcstechnológiáját jelentő kivitelezésekben veszünk részt külföldön, de az idehaza készült vakolat az első esőre elkezd peregni, a három  éve felújított tető cserepeit cserélni kell, mert már mállik. Amennyiben csak azt nézzük valami mennyire olcsó, vagy mekkora a kötelező visszatérítés összege és ezért még a szakmánk alapelveit, saját tudásunkat is hajlandók vagyunk feláldozni, akkor mi sohasem a jövőnek építünk, hanem a múltnak. Mások újabb és újabb a jövőbe mutató terveket álmodnak meg, mi pedig még mindig a tíz éves dolgainkat foltozgatjuk.

Mit kéne most tenni?

marketing tanácsadás
Vonzó országnak kellene lennünk nemcsak a külföldiek, de a magunk számára is, hogy ne azt éljük meg, hogy egyre többen mennek nyugatra, mert ott jobban biztonságban érzik maguk és családjukat, mint a szülőföldön. Inkább vállalnak sokkal alacsonyabb státuszú munkát kint, mert még onnan is van perspektíva jövőkép, ami itt egyre jobban olvad. Minden erőfeszítés hatására is egyre kevesebb a vásárlóerő, s egyre többen néznek szembe azzal, hogy bár dolgoznának, többet adnának hozzá hazájuk fejlődéséhez, de nincs rá lehetőségük. A teljesítményünk egy jobban, életszerűbben, jövőt építően felépülő nyugati struktúrában pedig azt mutatja, hogy képesek lennénk jóval többre is mi magyarok. Ám a korrupció, a saját termékek hiánya, a rosszul felépített szolgáltatási rendszerek, a múltbeli adósságok törlesztése, az építkezés helyett, mind-mind romboló zsákutcákba visznek. Ennek megváltoztatásában pedig mindenkinek részt kell végre vennie, együtt, közösen ki-ki a saját területén, munkájából a legtöbbet kihozva. S nem külön-külön, mert a szervezettség, a hatékonyság és az együttműködő képesség magasabb foka miatt állnak a németek például nyerésre. Ám ne feledjük gazdagságuk a európai perifériákon elszenvedett veszteségekből származik. Így a területi kiegyenlítődés elvét figyelembe véve, most finanszírozniuk kell ezeket a régiókat, ahonnan az olcsó munkaerő, termékek révén jelentős megtakarításokra tettek szert. Így vetődik fel a vezetésükkel, az Európai Egyesült Államok gondolata. A jelenleg változó, forrongó és újjá épülő világban pedig már más szerepet kellene játszanunk.

"Az igazi öröm az életben:  ha egy általunk hatalmasnak tartott cél szolgálatába szegődünk; ha a természet ereje lesz belőlünk, ahelyett, hogy lázas, önző, beteges és panaszkodó fajankóvá válnánk, aki siralmaiban azt fájlalja, a világ nem hajlandó magát csak az ő boldogításának szentelni.

Úgy vélem, életem az egész közösségé és ameddig csak élek, megtiszteltetés számomra, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek érte. Azt akarom, hogy halálom napjára energiáim mind elégjenek, mivel minél keményebben dolgozom, annál többet élhetek.

Én az életnek magának örülök. Az élet nekem nem gyorsan ellobbanó gyertya. Inkább ragyogó fáklyának mondanám, amit a kezemben tarthatok egy pillanatra, és azt akarom, hogy a lehető legfényesebben égjen, amikor átnyújtom az eljövendő nemzedékeknek."

/George Bernard Shaw/

2012. április 19., csütörtök

Legyen az üzleti élet Barcelonája!


marketing tanácsadás
A siker eléréséhez gyakran hoznak példákat, motivációt a sportéletből, de mindenki tudja, hogy a sportteljesítmény mögött is rengeteg munka van. A sportban piacvezetőnek lenni ugyanolyan nehéz, s nem elég hozzá a sok pénz. A labdarúgásban még ma, - egy hét alatt sok minden eldőlhet - mindenki szerint a Barcelona a piacvezető. Azonban hosszú évekig a sikersorozat előtt, szinte semmilyen címet nem nyert. S mindig van éppen válságban lévő sztárklub, amibe évek óta ölik a pénzt, még sem tud elérni megfelelő eredményeket. S mindig van meglepetés csapat, aki a nagyok töredék költségvetéséből tud jobb eredményeket elérni, mint egy nagy egyesület.

A kis csapat számára nem lehet megnyugvás, hogy mi úgy sem rúgunk labdába, hisz az ott dolgozók is ugyanúgy sikerre vágynak. S a csapatból kell kihozni a legjobb teljesítményt, 20 sztár nem csapat, s megfelelő stratégia nélkül senki nem tud eredményeket elérni egy eleve korlátozott piacon. Egy labdarúgó bajnokságban az elérhető pontok száma korlátozott egy 20 csapatos bajnokságban, ahol a Barcelona játszik maximum 114 pont érhető el. Ehhez azonban mindenkitől meg kéne szerezni a 3 pontot, totálisan lehetetlen uralni a piacot, de az sem jósolható meg előre, hogy a piacvezetéshez hány pont szükséges.  Mindenki mindig fejleszt, törekszik a jobb megoldásokra, a jobb munkaerő „megszerzésére”. Mindig ki jön valami újítással, valami új stratégiával az ellenfél.

marketing tanácsadás
Mi lenne, ha minden egyes évben másokhoz, külső körülményekhez szabná egy csapat a tevékenységét? Beárazná, hogy a Real Madrid szerintem 80 pontra képes, ezért mi 81-re hajtunk. Ebben a mezőnyben lehetetlen összegyűjteni 90 pontnál többet, tehát ha 80%-os lesz a teljesítményünk, akkor 72 pontunk lehet. S még vállon is veregethetik magukat, mert a 80%-os teljesítmény az igen rendkívüli. Jelenleg a Bajnokok Ligájában a Chelsea védelme, olyan, hogy nem lehet nekik gólt rúgni. Csupa olyan dolgot tennének, mert a piac korlátozott – a megszerezhető pontok száma véges – amit ma a magyar vállalkozók többségétől hallani. Előre tudják, hogy nem lehet eladni, mert nincs az embereknél pénz, de ráadásul emiatt nem is érdemes semmit csinálni, hisz úgyis vesztes a helyzet. Nincs elég tőke ahhoz, hogy új termékekkel, szolgáltatásokkal álljunk elő. Maximálisan megteszünk mindent, amit tudunk az értékesítésért, hisz ennél többet nem lehet, de még sincs eredménye.

Három fontos dolog van, amit piacvezetőként meg lehet tanulni a Barcelonától! Legyen saját arculata egy csapatnak, amin folyamatosan mérkőzésről mérkőzésre dolgozik – nem két meccsen, két hirdetéssel, két próbálkozással, hanem – hétről hétre. Az arculathoz kell egy jó stratégia, egy terv, amihez tartva magunk bármi történjen is, szilárdan hiszünk abban, hogy megváltoztathatjuk a helyzetünket. A legtöbb mérkőzés, a legkiélezettebb csaták a 90. perc után dőlnek el. Ahhoz azonban, hogy a 92. percben legyen esélyünk nyerni, 91 percen keresztül keményen kell dolgozni. Lehetséges, hogy a válságban is még csak a második félidő elején járunk, de keményen kell dolgozni még jó 40 percet, hogy egyáltalán legyen esélyünk nyerni.

Hogyan építsünk ehhez stratégiát a Barcelona mintájára?

Mi a Barcelona taktikája, amivel kibontja ezt a stratégiát?


1. Labdabirtoklás

marketing tanácsadás
Valószínűleg a legfontosabb eleme a Barcelona játékának. Az alaptaktikához korábban is hozzátartozott, hogy igyekeztek megbecsülni a labdát, sokáig járatták, azonban Guardiola ezt szinte a végletekig megköveteli. Szerinte a cél az, hogy minden meccsen 65-70 százalékban náluk legyen a labda, amit jellemzően sikerül is teljesíteni: az elmúlt idényben a spanyol bajnokságban a Barca átlagban 72 százalékban birtokolta a labdát, a mostaniban pedig ugyanez a szám 70.
Ennek kettős célja van: ha náluk van a labda, az ellenfél biztosan nem szerez gólt, másrészt az ellenfél sokkal gyorsabban elfárad a hiábavaló labdakergetésben. Hogy ezt mennyire komolyan veszik, bizonyítja, hogy a védők is csak a lehető legritkább esetben vágják ki céltalanul a labdát, még a legszorongatottabb helyzetben is próbálnak passzolni, még Víctor Valdés kapus is.

A kezdeményezés legyen nálunk


Mindig legyen nálunk a labda, az irányítás a kezdeményes lehetősége. Ehhez tudnunk kell irányítani a vevők, a potenciális vásárlók figyelmét. Mindig legyenek, olyan kampányaink, folyamatos híradásaink, amik ha nem is eredményeznek vásárlást azonnal, de közelebb visznek a 90. perchez, ahol eldönthetjük a mérkőzést. Ez lesz a pont, ahol a vevő nálunk költi el a pénzét, nem a 60.-dik, 75.-dik percben, hanem csak később. Mivel mi irányítjuk a kommunikációt, ezért mindig a versenytársaknak kell reagálni, amennyiben változnak a külső körülmények, s mi birtokoljuk a figyelmet, sokkal könnyebb lesz ritmust váltani.


2. Letámadás

marketing tanácsadás
Ezzel a módszerrel sok együttes él, a Barcelonánál azonban tökéletesen működik, a csapat abban a pillanatban letámad, amint elveszítette a labdát. Guardiola szerint az ellenfél játékosa akkor a legsebezhetőbb, amikor labdát szerzett, figyelme ugyanis megoszlik a becsúszás vagy szerelés miatt, ami ráadásul extra energiát vesz ki belőle. Éppen ezért a lehető leggyorsabban meg kell próbálni visszaszerezni tőle a labdát, mielőtt átlátná a játékhelyzetet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a letámadást ne csak egy vagy két játékos végezze: mindenkinek csatlakoznia kell, aki a labda közelében van.

Azonnal reagáljunk a piac változásaira, sőt menjünk elébe

Sokan várnak a trendfordulásra piacaikon, s bíznak benne, amint fordul a trend ők is azonnal lépnek, s kiveszik belőle a részüket. Ám, aki elébe megy a trendeknek, lendületből érkezik, az már el is vitte előlünk a lehetőséget, mielőtt mi léphettünk volna. A válság hatására egyre rövidebb ciklusok működnek, egy adott hónapban, vagy kettőben lehet nagyon jó a forgalom, de ugyanilyen váratlanul három hónapra le is ülhet Szóval, amint érkezik lehet, hogy tovább is áll a trend, mire észrevenné, hogy profitálhat belőle, olyankor kezd el marketingezni, az értékesítésre áldozni, amikor már késő. Aki mindig támadja a piacát, azelőtt megnyílnak a lehetőségek, egy-egy helyzetet képes lesz kihasználni, ami szintén a győzelemre segíti. Azok, akik pedig várják, hogy kialakul egy helyzet, csodálkoznak, hogy mekkora hátrányban vannak azokkal szemben, akik folyamatosan támadnak, s helyzeteket dolgoznak ki.


3. Az öt másodperces szabály

marketing tanácsadás
A letámadás azonban nem tart sokáig, egészen pontosan csak öt másodpercig. Ha ennyi idő alatt nem sikerül megszerezni a labdát, akkor a Barcelona rögtön visszaáll egy körülbelül 25-30-méteres sávba, ekkora a távolság a legelső ember (rendszerint Messi) illetve a leghátsó között. Az ellenfélnek ezen a rendkívül kompakt falon kellene átjutnia. A csapat játékosai igyekeznek közel helyezkedni egymáshoz (főleg a középpályások), és együtt mozogni. Johan Cruyff szerint a Barca azért tudja mindig olyan gyorsan visszaszerezni a labdát, mert a játékosoknak csak ritkán kell tíz méternél többet futni, vagy ennél hosszabban passzolni.

Ismerjük határainkat

Az előző szabály miatt, hogy azonnal reagáljunk, már nem elég ugyanazt az üzenetet sulykolni, nem elég az előnyöket hangsúlyozni. Egy-egy kampány szóljon csak az adott időszaknak – legyenek támadás variációk – egy kampány, ha nem is sikerült, maradjon meg a fegyvertárban, s később teszteljük más célcsoporton. Nem engedhetjük meg, hogy lehetőségeink elpazaroljuk, de legyünk képesek gyorsan új variációkkal előállni. Lehet épp öt másodpercnyi, amíg jól megy, ekkor megsokszorozni az erőinket, a hatékonyságot. Számos helyen találkozom azzal a panasszal, hogy míg pangás van a dolgozók, a csapat hozzászokik egy alacsony fordulatszámhoz, s mikor érkezik a trend, amikor sebességet kell váltani egyszerűen már képtelenek erre. Az idő nyúlásával, pedig a nyereség apad. Szóval gyorsan váltani, kísérletezni, de ha nem jön az eredmény, akkor is legyen egy alapszisztéma, amire visszaállunk, ami nem öli ki a tettvágyat.  


4. Labdaszerzés

marketing tanácsadás
Persze a kritikus öt másodperc után is próbál labdát szerezni a Barcelona, de nem kezd ötletszerű letámadásba. Xaviék pontosan tudják, melyek azok a pillanatok, amikor érdemes kilépni az előző pontban említett falból. Az egyik lehetőség, mikor az ellenfél játékosa labdakezelési hibát vét, ilyenkor a hozzá legközelebb álló barcás azonnal letámadja, a többiek pedig követik.
Egy másik lehetőség, ha az ellenfél labdás embere a saját kapuja felé fordul. Ilyenkor leszűkülnek a lehetőségei, amit Guardiola szerint ki kell használni. Ha nem is veszik el tőle a labdát, akkor is csak hátrafelé passzolhat, vagyis a Barcelona területet nyer.

Pontosan kell ismerni a lehetőséget

Míg mindenki a kapu felé fordul hátra, leszűkítve a saját lehetőségeit, nekünk támadásba kell lendülni. Ne beszélgessen sokat olyanokkal, akik régóta hátrafelé fordulva játszanak, nincs pénz, nem lehet mit tenni, ő is hogy járt, bezárta a boltot. Ők nem viszik győzelemre a mérkőzését, ne nézzen híradókat, olvasson, olyan újságokat, amelyek az öngólra játszatják a csapatát. Fel kell ismernie, amikor lépni kell, ha tudja, hogy évtizedek óta, - még ha tavaly nem is így volt - hogy a piaca júniusban élénkül, s körülbelül szeptember végéig működik optimálisan, akkor már májusban futnia kell a kampányainak, értékesítési találkozóinak, amit gondosan megtervezett október végéig, mert amikor jön a munka már nem lesz erre ideje. S mi történik, ha menet közben kell váltania, az akkor is sok energiát igényel, s egészen biztos, hogy ezekben a hónapokban kell megtermelnie bevételének a 75%-át. A lehetőséget fel kell ismerni, s azonnal meg kell ragadnia, s ez általában, mivel a piac korlátozott, a versenytársak hibáinál a lehetséges a leginkább.


5. A 3-1 szabály

marketing tanácsadás
Azért olykor az ellenfél közel kerül a Barcelona tizenhatosához, ilyenkor jön az, amit az edző Olaszországban tanult. Guardiola több mint két évet játszott a Serie A-ban, és az ott tapasztaltakból is építkezik. Ha az ellenféltől valaki megközelíti a Barca tizenhatosát, életbe lép a 3-1 szabály: a hozzá legközelebb álló hátvéd megpróbálja szerelni, miközben három társa igyekszik őket körbevenni mintegy háromméteres távolságban. Ezzel kettős védővonalat húznak az ellenfél köré.

Együttműködés

A válság miatt a lehetőségek beszűkültek, ezért ahány területen csak lehet, vegye körül magát partnerekkel, akik egyes feladatokat sokkal hatékonyabban, precízebben oldanak meg, mint a cégéből bárki. Ne vegyen fel olyan feladatra munkaerőt, amit távmunkában, akár a töredékéért megoldhat egy erre szakosodott specialista. Építsen ki partner marketinget, amivel egy potenciális vevő valamennyi igényét ki tudja szolgálni. Egyetlen vevőt szolgáljon ki 3 cég, s Ön csak azt a munkát végezze el, amin a legtöbb haszna van, a többit bízza másra. Tudja meg, milyen igényei vannak még a vevőjének, amire ajánlhat partner céget. Ha mind így működnek, akkor a vevőszerzés mindannyijuknak sokkal egyszerűbb lesz.


6. Nincs kontra

marketing tanácsadás
A legtöbb csapat a labdaszerzés után igyekszik a lehető leggyorsabban támadást indítani. Sok edző szerint a labdát elveszítő csapat általában rendezetlen, ezért egy gyors kontrával könnyebb helyzetbe kerülni. Guardiola azonban nem így gondolkodik: szerinte a labdát szerző játékos kifejezetten sebezhető (lásd a kettes pontot), a legjobb tehát, ha a lehető leggyorsabban passzol.
A labdaszerzéssel megtette a dolgát, utána semmi különlegeset nem kell tennie. A Barca-drukkerek néha a hajukat tépik, hogy a csapat miért nem kontráz - itt a magyarázat. Az egyetlen kivétel, ha a Barca az ellenfél tizenhatosánál szerez labdát, ez esetben irány a kapu.

Ne száguldjon vakon előre, de növelje cége sebességét

A legkritikusabb pont, mivel mindenki úgy érzi, hogy döntési, s reakció képessége elég gyors, de a válság jelentősen lassított ezeken a területeken. Egy megszerzett munka után nem lehet hátradőlni, azonnal le kell gyártani a terméket, a munkát el kell végezni. A jövő hónapra ígért vásárlás, a két hónap múlva elkezdődő beruházás nem létezik, az nem termel bevételt. Amint meg van a labda, a lehetőség építkezni kell belőle, tovább kell vinni a folyamatot, s nem előre vágni a labdát, ami lehet nem ér célba. A lehetőségekből építsen hosszú távú kapcsolatot, s legyen, olyan partner, aki bár gyors, de az építkezésben az, s nem a munka összecsapásában, a pénzhajhászásban, mert nincs kontra, csak gyors, de pontos építkezés.


7. Az egy másodperces szabály

marketing tanácsadás
Egyetlen csapat sem alkalmazza a fenti módszereket, ami hátrányt is jelent a Barcelonának, amennyiben sokkal nehezebb beépíteni a csapatba az új igazolásokat. Még a világklasszisok közül sem mindenki tudja elfogadni, vagy alkalmazni ezt a futballfilozófiát, elég, ha csak Zlatan Ibrahimovicra gondolunk.
A klub korábbi ügyvezetője, Joan Oliver az egész rendszert az egy másodperces szabályban foglalta össze: ha egy játékosnak egy másodpercnél tovább kell gondolkodnia azon, hogy a társa merre mozog, hová érdemes passzolni, mi a következő lépés, akkor az az akció sikertelen lesz. Éppen ezért élveznek előnyt Guardiola számára azok, akik a La Masiában tanulták a sportág alapjait: számukra ez a stílus a természetes. Ezért épült be gyorsan a csapatba Sergio Busquets, Pedro vagy Thiago Alcántara, és ezért szorgalmazta ennyire Guardiola Fabregas visszahozását.

Ne gondolkodjon sokat, cselekedjen

Mivel pontosan felépíti a stratégiáját, amiben mi segítünk, így a megfelelő feladatokra meg vannak a megfelelő emberei, a kevésbé hatékony pontokra, pedig a partnerei. Így gondolkodnia nem a pályán, mérkőzés közben kell, hanem csak a stratégia, s taktika – arculat és kampányok kidolgozásakor. A pályán állandóan lépni kell, s ezt csak megfelelő stratégiával tudja megtenni, soha nem fordulhat vissza a kapu felé. Piacaink elég korlátozottak lettek, az elérhető pontszámok maximalizáltak, s csakis kizárólag a versenytársaktól lehet pontot rabolni, amennyiben nem dolgozik ezen folyamatosan, akkor nem éri meg a 90. percet, ahol a mérkőzések eldőlnek.

marketing tanácsadás


Népszerű bejegyzések