Kövess:

Legutóbbi bejegyzések

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Napóleon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Napóleon. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 12., kedd

Napóleon hadjáratai – a stratégiai menedzsment elvei



Minden korszak új stratégiát igényel


A stratégiai lehetőségek és célok koronként változnak, míg Nagy Sándor esetében szinte elegendő volt a megfelelő stratégiai tervezés a sikerekhez, addig egy olyan korban, amikor Napóleon élt, a stratégia alkotást már egészen más szintre kellett emelni.  

A stratégiai gondolkodáshoz ekkor is nélkülözhetetlen volt a megfelelő képzés. Napóleonnál azonban az elit képzéssel szemben, amit Alexandrosz kapott inkább már az önképzésre és a tapasztalatok feldolgozására esett nagyobb hangsúly. Napóleon még tízéves sem volt, amikor édesapja magával vitte Franciaországba, ahol néhány hónapig az autuni kollégiumba járt, majd ösztöndíjasként beíratták a Brienne-le-Château-i királyi katonai nevelőintézetbe. Öt évet töltött itt. Ahogy később egyik iskolatársa és barátja elmesélte, Bonaparte rendkívüli képességekről tett tanúságot a matematikában, és ebben a tárgyban mindig is osztályelső volt.

1784-ben fejezte be a brienne-i iskolát, ezután tüzér hadapródként a párizsi École Royale Militaire katonai iskola diákja lett. 1785 szeptemberében tette le a tiszti vizsgát, 16 évesen. A valence-i és az auxonne-i helyőrségekben szolgált 1789-ig, a forradalom kitöréséig. Ezeken a helyeken semmivel sem hívta fel magára az elöljárói figyelmét. Egyetlen tulajdonsága volt, ami megkülönböztette a katona társaitól, ekkor sem hagyta abba a tanulást. Sokat olvasott, elsősorban hadászati, harcászati és történelmi tárgyú műveket. A stratégia alkotás, mint Nagy Sándor esetében is tudható elsősorban nyelvi, gondolkodás béli folyamat, amihez elengedhetetlen, hogy folyamatosan olvassunk, minőségi, gondolkodásra serkentő szövegekkel találkozzunk. A harcászati könyvek feldolgozása alkalmassá tette arra, hogy egy kínálkozó alkalommal kamatoztassa is az elméleti tudását.

az ifjú Napóleon
Egyik földije, a korzikai Antoine Christophe Saliceti közbenjárására Bonapartét megbízták a Toulont ostromló francia hadsereg tüzérségi osztagának vezetésével. A városban a republikánus kormány ellen tört ki lázadás, és partra szállt egy brit sereg is. A megbízást, azért adták a fiatal tisztnek, mert már egyébként is lassan lemondtak Toulonról a franciák, nem volt semmi vesztenivalójuk a tapasztalatlan tüzérrel. A várost már két éve körbe fogták és ostromolták és már a megadáson gondolkodtak, amikor Napóleon a segítségükre érkezett. A stratégiai gondolkodás első lépcsője a helyzetfelmérés, harcászatban a terep és erőviszonyok, az üzletben a piac és a vásárlói magatartások.

Napóleon ennek megfelelően mindig nagyon alaposan mérlegelte a terepviszonyokat. Itt is sikeres tervet eszelt ki: ágyúkat állíttatott fel az Eguillete-hídra, ezeket a kikötőben álló brit hajókra irányította. Először leadott egy próbalövést, aminek a segítségével kiszámolhatta a golyó röppályáját és a megfelelő távolságot. Ezután a következő két ágyúsortűzzel három brit hajót elsüllyesztett, azonnal menekülésre kényszerítve őket. Ezután egy sikeres támadással a franciák visszafoglalták a várost, elűzve a két éve ott táborozó támadókat. A rohamban maga Bonaparte is megsebesült, a combját érte találat. Dandártábornokká léptették elő.

A mai stratégáknak ugyanis már nem elég önmagában a tervezés, azt gondosan meg kell előznie a felméréseknek. A statisztikák gondos tanulmányozásának és különböző teszteléseknek, amivel célba érhetünk. Bonaparte Napóleon már a XIX. század fordulóján ennek a tudásnak a birtokában volt.


Újabb és újabb területek és erőforrások menedzsmentje


Látva rátermettségét és a harcokban tanúsított higgadt mérlegelését, 25 évesen, 1794 elején az itáliai francia hadsereg tüzérparancsnoka lett. Az itt alkalmazott zseniális tervei miatt felfigyelt rá a Közbiztonsági Bizottság is. Így lett tüzértisztből 3 év alatt a francia „Itáliai Hadsereg” vezetője 1796. március 27-én. Ez nem volt akkor éppen egy megtisztelő megbízás, sőt inkább olyan, amibe csak belebukni lehetett. Az itáliai sereg ugyanis híján volt mindenféle eszköznek. Fegyvereik is alig voltak és ellátmányuk is. A lovasság már a lovakat kezdte levágni, azért, hogy élelemhez jussanak.

Napóleon rövid időn belül, vagy a szállítások megszervezésével, vagy rekvirálással megoldotta ezt a problémát. S utána sikeres hadjáratot indított Észak-Itáliában az osztrák és szárd–piemonti erők ellen. Győzelmet győzelemre halmozott. 6 nap alatt 6 győzelmével már komoly ellenfélként számoltak vele. Egy teljesen tönkrement sereget, akik minden erőforrást nélkülöztek ahhoz, hogy rövid időn belül össze ne omoljanak Észak-Itália urává tett. A legsiralmasabb helyzetben is, a megfelelő gondolkodásmóddal, a kitűzött célokra koncentrálva, még ha alig rendelkezel is erőforrásokkal ehhez, képes vagy sikeressé válni. Napóleon példája erre mutat rá. A sikerekhez természetesen kellett az a mélyebb katonai tudásnak az alkalmazása, amit olvasmányaiból szerzett.

Az itáliai hadjárat sikere nyomán Bonaparte franciaországi politikai befolyása is egyre nőtt. Két folyóiratot jelentetett meg, névleg a seregei számára, amelyeket azonban Franciaországban is széles körben olvastak. A katonai sikerek mellett, tehát rendkívül fontosnak tartotta azok propagálást is, az az a kommunikációt. A közvéleményt ezeken keresztül folyamatosan tájékoztatta a sikereiről, így építette a saját történetét.

Bonaparte népszerűségének és sikereinek köszönhetően Augerau tábornok őt küldte Párizsba, hogy államcsínnyel vegye át a hatalmat, és tisztítsa meg várost a royalistáktól. Népszerűsége messze felülmúlta a Direktórium tagjaiét. A Direktórium ekkor, – tartva Napóleon növekvő befolyásától – kinevezte őt az Egyiptom ellen készülő hadsereg parancsnokává.

piramisok harca
Bonapartének ez a hadjárata végül is kudarcnak tekinthető. 1798. július 21-én a „piramisok csatájában” legyőzte a mamlúkok hadseregét. A Nelson admirális vezette brit flotta azonban augusztus 1-jén a nílusi csatában legyőzte a francia flottát, így Napóleont elvágta Franciaországtól. Az utánpótlás vonalak megszűnése, gyakorlatilag védekező pozícióra kényszerítette. Az Egyiptomban rekedt hadvezér folytatta az ország közigazgatásának átszervezését, a kíséretében lévő tudósok pedig az ókori egyiptomi kultúrát tanulmányozták.

Az egyiptomi hadjáratban kiderült Napóleon jó néhány taktikai hibája, ami az alapvető stratégiai tudás mellett hosszú távon majd a vesztét okozza. A sok győzelem a saját képességeinek túlbecsüléséhez vezetett, ami az alapos felkészülés rovására ment. Napóleon mindig elszánt volt a tervei kivitelezése mellett, de nem vette számításba az emberek tűrőképességét, az éghajlat kiszámíthatatlanságát. A katonák ellátását rosszul szervezték meg több élelmet vittek, mint vizet a sivatagos területekre, nem tudva, hogy milyen távolságokban vannak egymástól a vízfelvevő pontok. Tulajdonképpen az egyiptomi hadjárathoz nem rendelkeztek elég megfelelő információval. A katonák a nyári világos öltözett helyett, az Európában használatos sötét menetfelszerelést kapták. Az eltérő földrajzi adottságokat, s egy teljesen idegen országban uralkodó szokásokat figyelmen kívül hagyta a katonai tervek megvalósításának szempontjából.

Ezek a tapasztalatok, azonban nem csapódtak le eléggé benne, nem dolgozott azok megoldásán, mert Franciaországban zavargások kezdődtek a Direktórium ellen. Bonaparte tábornok – seregét Egyiptomban hátrahagyta. Tisztjeinek vezetésére bízta hadtesteit, akik idővel a különböző támadások között, erőiket megosztva felmorzsolódtak. A tisztjei ebben a helyzetben nem ismerték fel azokat a stratégiai pontokat, helyeket, amiknek a védelmével sokáig tarthatták volna helyzetüket, hiányzott belőlük Napóleon stratégiai látásmódja. Ezt az ekkor távozó Napóleon, - a rá vadászó brit flotta éberségét kijátszva, néhány hívének kíséretében visszatért Párizsba - azonban nem tudhatta. Azonban egy sokkal nagyobb cél miatt hagyta veszni az egyiptomi hadjáratot. Egy kis piacot hagyott ott, mert egy jóval nagyobb megszerzése kecsegtette.

Azok a piacok, amelyeket jól ismerünk, ahol pontosan tervezhetőek a tevékenységeink, ott sokkal jobban tudjuk felhasználni az erőforrásainkat. Sőt sokszor a megfelelő tudás, az alacsony erőforrásainkkal is képes nagy sikerekhez juttatni minket. A távoli piacok, amelyekről nincs ilyen pontos ismeretünk és sokkal több energiákat, forrásokat emészthetnek fel mindig veszélyesek. Napóleon ezt majd az oroszországi hadjáratban tapasztalja meg, ahol tulajdonképpen beveszi Moszkvát, de mégis élete legnagyobb kudarca lesz.


A sikeres vezető és stratéga


Bonapartét bízták meg a fővárost védelmező seregek parancsnokságával, miután az összeesküvők rémhíreket terjesztettek el a jakobinusok szervezkedéséről. Másnapra a képviselők rájöttek, hogy államcsínnyel állnak szemben, és követelni kezdték, hogy Bonapartét fosszák meg a hatalmától, aki válaszul a katonáival feloszlatta az Ötszázak, illetve a Vének Tanácsát.

A hatalom átvétel után azonnal vissza kellett térnie korábbi sikerei színhelyére, mert az osztrákok Észak-Itália elfoglalásával azzal fenyegették fiatal államát, hogy minden oldalról körbe kerítik.

váratlan taktikai manőver
1800-ban Napóleon serege élén átkelt az Alpokon Itáliába, ahonnan az osztrákok csaknem teljesen kiűzték a franciákat, amíg ő Egyiptomban volt. Az osztrák főseregek elsősorban Genovára koncentráltak, azt gondolva délről a tengerparton érkeznek majd a francia seregek. S Genova volt az a kulcsfontosságú tengerpari kikötő, aminek elfoglalásával az osztrákok lehetővé tették volna a flottákon érkező angolok partra szállását. Napóleon azonban megismételte Hannibál stratégiáját és átkelve seregével az Alpokon az osztrákok hátába került. Így elvágta azok visszavonulási útját Ausztria felé.

A hadjárat során az ellenséges seregek kölcsönösen nem ismerték egymás pozícióit, Napóleon emiatt meg is osztotta seregeit, hogy több ponton is elzárja a menekülést, az utánpótlás vonalakat elvesztő osztrákokkal szemben.

Melas tábornok azonban gyorsan bevette Genovát, és már csak egyetlen erődöt kellett elfoglalnia ahhoz, hogy a brit flotta el tudja látni csapatait. Bonaparte ezért úgy döntött, megpróbálja mihamarabb megtalálni és megverni az osztrák fősereget. Ezért megbontotta seregét, és nagyobb különítményeket indított Melas felderítésére. Ez kis híján végzetessé vált számára, amikor megfogyatkozott főserege váratlanul találkozott Melas tábornok összevont erőivel, melyek Marengo falunál, a Bormida hegyi patak mellett álltak.

Az erőforrásaink erejét megsokszorozza, ha egészen váratlan helyeken vetjük be őket. Ez épp úgy igaz a katonai, mint a piaci tevékenységekre. Ez ma már egy új termék kidolgozását, új módszerek bevezetését jelenti. A tőkénk átcsoportosítását egyetlen igazán jövedelmező területre. A kommunikációs költéségeink fókuszálását egyetlen csatornára, vagy célcsoportra. A lényeg, hogy olyan helyen jelenjünk meg nagy erőkkel, ahol a vetélytársak nem számíthatnak rá.


A tartalékok és az időzítés ereje


A marengói ütközet 1800. június 14-én reggel kezdődött. Az osztrákok fölénye igen nagy volt: tüzérségük hétszeres, hadseregük többi része pedig majdnem kétszeres túlerőben volt a franciákkal szemben. Bonaparte tábornok azonnal üzent a 10.000 emberével viszonylag közel állomásozó Desaix tábornoknak: „Azt hittem, én fogok támadni, de az ellenség megelőzött; az Isten szerelmére, jöjjön vissza, ha tud!” Az osztrák túlerő több rohammal meghátrálásra késztette a francia erőket. Napóleon természetesen nem akarta felélni a haderejét és a tartalékait, amíg tábornoka meg nem érkezik. Így ameddig komolyabb veszteségek nélkül húzhatta az időt és tarthatta az állásokat megtette azt. Amikor már erre nem volt mód, inkább visszavonult.

Napóleon itáliai hadjárata
Amikor az osztrák seregek parancsnoka Melas látta, hogy Bonaparte serege rendezetten visszavonul, délután három órakor győzelmi jelentést küldött Bécsbe. Délután ötkor azonban megérkezett Desaix tábornok, és azonnal megtámadta az osztrákokat, akik hadrendje a francia fősereg üldözése miatt már felbomlott. Az első rohamban maga Desaix marsall is elesett. A roham lehetőséget és időt adott Napóleonnak, hogy rendezze a katonák sorait és ellentámadásba lendüljön. A két tűz közé került osztrák sereget ezután teljesen szétverték.

Ez a csata is kiválóan mutatja, a megfelelő stratégia kiválasztásán túl, Bonaparte stratégiai menedzsment érzékét. Nem csak azt tudta ugyanis, hogy egy-egy csatában mire kell figyelni, hogyan dolgozhat ki sikeres terveket, hanem arra is, hogy a rendelkezésére álló hadsereget, erőforrásokat a legoptimálisabb módon használja fel. Mindig ügyelt rá, hogy legyen elég ereje a kidolgozott terv kivitelezésére, de legyen tartaléka is, amivel a változásokra reagálhat.




Az austerlitzi csata – a legtökéletesebb erőelosztás elve


Természetesen Napóleon sikerei Európa többi államát rendkívüli módon bosszantották. Így többször, többféle szövetségeken keresztül hoztak létre koalíciót, amely megpróbálta hatalmát megtörni. A jelentős erőfölénnyel szembe néző Napóleont azonban ez nem tántorította el a céljaitól. Austerlitznél a létszámbeli hátrányban harcoló franciák zseniális győzelmet arattak az osztrák–orosz szövetségesek felett. Az austerlitzi győzelem Napóleon egyik legfényesebb diadala volt, mely mindenekelőtt véget vetett a harmadik koalíciós háborúnak, közvetetten pedig a Német-Római Birodalom megszűnéséhez vezetett.

Napóleon csatái
Kutuzov tábornok főparancsnoksága alatt – az osztrákok és az oroszok egyesítették erőiket, így létszámban körülbelül 20.000 fővel felülmúlták a franciákat. Egy körülmény ugyanakkor mégis Bonaparte kezére játszott: nevezetesen az, hogy Kutuzov tanácsa ellenére I. Ferenc császár és I. Sándor cár a lehető leggyorsabban meg akart ütközni a hódító haderejével, kapkodásuk pedig a császárnak kedvezett. Így esett, hogy bár a morvaországi Austerlitznél a koalíciós erők kezdeményeztek, a franciák bírtak helyzeti előnnyel, ugyanis Napóleon választotta ki a csata helyszínét, és napokkal az összecsapás előtt alaposan fel is térképezte azt.

Az Austerlitz közelében fekvő Pratzen-magaslat átengedésével Napóleon látszólag komoly előnyt adott a december 1-jén megérkező orosz–osztrák haderőnek, ez az engedmény azonban szorosan összefüggött a császár ravasz haditervével. Emellett Bonaparte a csata előtti napon látványosan meggyengítette serege – délen elhelyezkedő – jobb szárnyát, amivel első látásra a korábban elfoglalt Bécs felé húzódó utánpótlási vonalát kockáztatta. Valójában azonban ezzel igyekezett csapdába csalni ellenfeleit. Napóleon ugyanis arra készült, hogy az ütközet során ezen a szárnyon többszörös haderőt köt le csapataival, és miután ily módon legyengítette az ellenséges arcvonal többi szakaszát, egy rohammal elfoglalja a centrumban álló fennsíkot, ezzel pedig kettévágja, majd bekeríti I. Ferenc és I. Sándor erőit.

A szövetségesek Napóleon szándéka szerint a Davout tábornok vezette jobbszárnyon indították meg támadásukat, melyet a Goldbach-patak vonalánál sikerült megakasztani. Ennek ellenére egy ideig úgy tűnt, Napóleon terve mégsem válik be, ugyanis Kutuzov – felismerve a Pratzen-magaslat jelentőségét – hosszú ideig a centrumban maradt, a gyors győzelemre számító, türelmetlen Sándor cár utasítására azonban mégis el kellett hagynia pozícióját, így középen megnyílt a várt rés a franciák előtt. Reggel 9 óra tájban Saint-Hilaire tábornok megindította a rohamot a Pratzen-magaslat elfoglalására, amit több órás elkeseredett küzdelem árán – többek között a Konstantin nagyherceg vezette cári testőrség visszaszorításával – sikerült is végrehajtania.

Napóleon csatái
Eközben Liechtenstein herceg lovasrohamot indított a francia balszárnyat tartó Kellermann ellen, miután azonban a könnyűlovasságot rátolta a Lannes vezette gyalogos hadtestre, Napóleon csapatai ellentámadást indítottak, és az egész osztrák–orosz jobbszárnyat elsöpörték. Az áttörés következtében a koalíciós sereg centruma is összeomlott, az oroszok sorai felbomlottak, Saint-Hilaire pedig a Davout által sikeresen feltartóztatott szövetséges balszárny bekerítésére indult. A csata délután kettő óra körül menthetetlenül elveszett a szövetségesek számára.

Napóleon austerlitzi sikerének kulcsa tehát az volt, hogy – akár a jó sakkjátékos – látszólagos áldozatával vonalakat nyitott, amelyeken keresztül elérhette a győzelmet. Egyrészt a látszólag gyenge hadállása ellen kiprovokálta a koalíciós erők támadását. Azonban ezen a ponton a viszonylag kevés védővel is, jól tartható állásokat épített ki. A jobb terepismeret lehetővé tette számára, hogy olyan helyre összpontosítson az ellenfele, ahol igazából sikert nem érhetett el. Így beleterelte ellenfeleit az általa felállított csapdába. Austerlitz jelentősége elsősorban nem a foglyok, vagy az elesettek kirívóan magas számában rejlett – igaz, a koalíció halottakban és sebesültekben 15.000 főt vesztett, illetve 12.000 katonája esett fogságba –, hanem abban a ragyogó taktikában, amellyel az erőforrások megfelelő csoportosításával a túlerővel szemben is döntő győzelmet aratott.

Ez az eljárás jól alkalmazható bármilyen területen. Alaposan fel kell mérni egy vállalatnak is, hogy milyen területeken elegendő, ha csak fenntart egy bizonyos szintet a versenytársakkal szemben, a lehető legalacsonyabb költség ráfordítással. S közben állandóan azokat a piaci réseket keresi, ahol jóval nagyobb ráfordításokkal, de jóval nagyobb sikerekre tehet szert.


Amikor a piac összes résztvevője, a piacvezető ellen fordul


Ilyen összefogás az üzleti életben ugye elképzelhetetlen, még a politikai színtéren többször is előfordul. Napóleon ugyanis pár győztes csata múlva egész Európa ura lett. S az ellene szövetségre lépő oroszokat is szerette volna megbüntetni. A korábban Egyiptomban elkövettet hibák, a túl messzire nyúló hadvonalak, a rossz ellátmány, nem megfelelő ruházat, a sok-sok menetelés az oroszországi hadjáratban azonban mind felőrölte a franciákat. Sőt az európai harcszíntéren edzett franciáknak a borogyinói csatában szembesülniük kellet az orosz, a keleti kultúra egy egészen új, addig nem ismert oldalával is. Bármekkora mészárlást is végeztek a franciák az oroszok soraiban, azok se nem hátráltak, se nem futamodtak meg, hanem újabb katonák álltak a helyükre, hogy testükkel akadályozzák meg a franciák áttörését. Így egyik fél sem tudott kicsikarni döntő győzelmet, a csata végén azonban az oroszok ismét visszavonultak. 

Napóleon elfoglalta az égő Moszkvát, de megfelelő ellátmány nélkül a tél közeledte miatt - miközben hosszú heteket várt a cár béke ajánlatára - visszavonulásra kényszerült. S e visszavonulásban, az orosz télben, seregének 95%-át elvesztette. Ez volt a második alkalom Egyiptom után mikor a seregét teljesen elveszítette. Az első alkalommal magukra hagyta őket tisztjeivel, hogy Párizsban átvegye a hatalmat. Oroszországban, pedig az oroszok mindent felégettek körötte, hogy ne juthasson megfelelő ellátáshoz a francia hadsereg. A hosszúra nyúlt frontvonalon, pedig az egyébként rendkívül jól szervezett utánpótlások sem tudtak megérkezni a sereghez. A franciák számára szokatlanul hideg tél, pedig befejezte a pusztítást, amit az orosz csapatok partizán támadásai tarkítottak.

Miután az orosz hadjáratban így legyengült a császár, 1813-ban minden addiginál szélesebb keretekben létrejön a Napóleon-ellenes hatodik koalíció. Napóleon ennek ellenére 1813 májusában ismét diadalmaskodott az oroszok és a poroszok fölött Lützennél és Bautzennél.

Hatalomra kerülése óta a legnagyobb kudarc később Lipcsénél, a „népek csatájában” érte, ahol a Grande Armée – a szövetséges (szász, württembergi, hesseni) csapatok átállásai miatt – megsemmisítő vereséget szenvedett az egyesült orosz-német-angol-svéd haderőktől, akik 140.000 ezer fős erőfölényben voltak.  Napóleon a javarészt újoncokból álló seregével – mivel tapasztalt katonái nagyrésze Oroszországban meghalt – így is jól küzdött. Sőt a császár korábbi felfogásának megfelelően még a nagy veszteségek előtt megkezdte a visszavonulást. Azonban az egyik zöldfülű katonája nem a seregek átvonulása után robbantotta fel a hidat, amely megakadályozta volna az üldözést, hanem amikor még tele volt francia katonákkal és így mintegy 40 ezer embert vágott el a főseregtől és juttatta az ellenség kezére. 1814-ben a koalíció csapatai már elérték Franciaország határát. Kihirdették, hogy nem a francia nép ellen, hanem a császár ellen harcolnak. Márciusban elfoglalták Párizst.

Száműzetéséből 1814. április 6-án, Elba szigetéről 100 nap eltelte után visszatér. Maga Napóleon sem volt ekkora már a régi: a súlyos katasztrófával végződött oroszországi hadjárat nagyon megviselte, hisz egyrészt akkor tulajdon szemével láthatta katonái méltatlan halálát a hidegben és a nélkülözések között, másrészt már sokkal hamarabb kimerült ő is és fogékonyabb lett a betegségekre. Már a waterlooi csata előtt is fizikailag és pszichésen is elég rossz állapotban volt, kialvatlannak és határozatlannak tűnt, ezért a stratégia tudása és érzéke hiába működött még ekkor is, a sok taktikai hiba és az újabb jelentős erőfölény a vesztét okozta.


Az első történelmi alak, aki a stratégiai menedzsmentet tökéletesen alkalmazta


Napóleon nagysága a csapattestek mozgatásában, a tüzérség pontos elhelyezésében, az az a erőforrások kiváló menedzsmentjében rejlett. Emiatt volt lehetséges, hogy több csatáját is jelentős létszámbeli hátrányból is minimális veszteségekkel képes volt megnyerni. Mindig képes volt megtalálni az ellenfél állásaiban, elhelyezkedésében rejlő gyengeségeket és a megfelelő pontok támadásával, a csapat egységek gyors és hatékony mozgatásával, a tartalék kiváló beosztásával a saját javára eldönteni a döntő csatákat. Nem véletlen, hogy a lipcsei csatában 140 ezer fős létszámfölényt alakított ki a szövetséges koalíció, különben félő volt, hogy Napóleon még a képzetlen katonáival is, de a nagyobb katonai tudásával ismét kifog rajtuk. Ugyanis mindig pontosan felmérte ellenségeinek stratégiai gyengeségeit, ahová aztán túlnyomó erővel betörve elérte a sikert.

stratégiai menedzsment
Csatáit mindig ez a kristálytiszta logika és taktika vezette, amit a megfelelő erőviszonyok felismerésével és a hadtestek ehhez mért mozgatásával alkotott meg.  Képes volt ellenfelei fejével gondolkodni, ismerte eléggé a katonai vezetők tanult gondolkodását ahhoz, hogy ötleteivel teljesen tanácstalanokká, vagy elbizakodottá tegye őket.

A Hadjáratait térképek segítségével vezette, kiosztva melyik hadtestnek mikor és hova kell megérkeznie és ez többnyire meg is valósult. Páratlan időzítése és a csapatok mozgatása ugyanúgy jellemezte a hadjáratait, mint a csatáit.

Az erőforrások ilyen pontos alkalmazása, a megfelelő területeken és az ehhez párosuló időzítés, ma is bármely vezetőt képes sikeressé tenni. Azonban nem olyan egyszerű ezen az úton követni Napóleont, ehhez kell a megfelelő tervezés, a helyes célok és erőnk legjobb el és beosztása.


2015. június 18., csütörtök

A waterlooi csata - Lemondás a kidolgozott taktikai tudásról


A csatákhoz, jól átgondolt terv kell - a waterlooi csatánál, miért hiányzott ez mégis a nagy stratéga Napóleonnál?


Waterloo-i csata
A terepviszonyok annyira fontosak egy-egy csatánál, ahogyan az aktuális piaci helyzet az üzleti életben, hogy a híres csatákat is mindig az adott helységről nevezik el, ahol történt. Így vált híressé a belgiumi kis falucska Waterloo is, Brüsszel közelében, ahol 1815. június 18-án került sor a történelmi csatára. Az egyik oldalon a hatalmat ismét magához ragadni akaró, így mindent egy lapra feltevő, az Elba szigetéről Franciaországba érkező, Napóleon vezette francia seregek álltak. A másik oldalon, pedig a Napóleon nagyhatalmi törekvéseit mindenáron végképp megállítani igyekvő angol - porosz - osztrák - orosz haderőkből álló hetedik koalíció csapatai sorakoztak fel. A koalícióban rejlő harc erejéről már a Legnanoi csata elemzésénél is írtunk. Itt a koalíció ereje azonban, nemcsak az összefogásban, hanem jelentős számbeli fölényben is megnyilvánult. Napóleon oldalán 86 ezer katona állt, vele szemben pedig a 118 ezres, több mint 30 ezerrel több, az az 37%-os erőfölényben lévő szövetségesek. 

A csata egyik kulcstényezője az volt, hogy ezek az erőviszonyok hogyan oszlottak el az időben.  A csata indulásakor a 86 ezres francia seregekkel, szemben a fontos védelmi vonalakat elfoglaló 68 ezres szövetséges csapatok álltak. A korábban megfutamított 50 ezer főből álló porosz seregek helyzete ismeretlen volt a franciák számára. Azok este 18:00 órakor kapcsolódtak be a harcokba, gyors menetből érkezve, ami végül is eldöntötte a csata sorsát. Ezzel nyomasztóan nagy lett az erőfölénye a koalíciónak és a késlekedő Napóleon, eddig nem volt képes felszámolni az angolszász csapatok által elfoglalt védelmi vonalakat.


A stratégiai tudás még Waterloonál is működött


A világ egyik legnagyobb katonai stratégája Napóleon tökéletesen tudta mit kell tenni ilyen helyzetben ahhoz, hogy a nála erősebb, vagy jobb pozícióban lévő ellenfeleket legyőzze. Napóleon szét akarta darabolni a francia hadaknál adott pontokon nagyobb, létszámú szövetségesek arcvonalát. Ezután a szétdarabolt csapattestekkel szemben, a tervei szerint már képes lesz relatív erőfölényt kialakítani, a hadtestek megfelelő átcsoportosításával és jobb taktikai felkészültséggel, külön-külön így már vereséget tud mérni rájuk. A jól átgondolt haditervei, amik komoly taktikai gyakorlatra épültek, mindig működtek Napóleonnak, utolsó csatájában a vesztét igazából a rossz kommunikáció és a  csata közben rosszul felmért pozíciók okozták.

A kampányokban is pontosan kell előkészíteni minden eseményt, minden anyagot. A tartalmaktól kezdve, a hirdetéseken át a kiküldött e-mailekig. Fel kell jól mérni az esélyeket, különösen, amikor olyan pontokon, olyan termékekkel igyekszünk eredményeket elérni, amivel kapcsolatban biztosan tudjuk, hogy a versenytársak erőfölényben vannak, vagy a mi termékünknek könnyű helyettesítő alternatívát találni.  Ilyenkor pontosan kell érzékelni mik azok a gyengeségek a konkurenseknél, amire felépíthetjük a kampányunkat. Nagyon pontosan kell meghatározni azokat a kommunikációs elemeket, amivel rést tudunk ütni a vásárlóknál felépített pozíciókon, azokon a gondolatokon, képeken, ami kialakult a vevők fejében egy-egy termékről, vagy szolgáltatásról. Nem tudod megtenni azokkal szemben, akik többet és több csatornán folyamatosan kommunikálnak, hogy csupán termékelőnyöket, vagy árat hangsúlyozol, így próbálva rávenni a vevőket, hogy most téged válasszanak. Nagyon pontosan kell szétszedned apró pontokra, hogy mik azok a valóban érzékelhető előnyök, vagy a jelenlegi kampányban meghatározható sarkalatos pontok, amivel valóban célt érsz. Ehhez van szükséged a megfelelő taktikai tudásra és tapasztalatra, amivel ezeket a lehetőségeket megragadhatod és ami jól illeszkedik a vállalati stratégiádba.


A védekezés szabálya



waterloo-i csata
Azok, akik folyamatosan, több csatornán kommunikálnak, vagy valóban piacvezetők az adott szegmensben, mindig előnyben vannak, mert könnyen blokkolhatják az ellenfelek támadásait. A védekezés – például a jól felépített csatornákon üzenetek eljuttatása a vevőkhöz – sokkal egyszerűbb és kevesebb energiát igényel tőlük, mint a támadás ezek ellen a pozíciók ellen. Waterloonál az erőfölény tudatában pontosan ezért a hetedik koalíció is előnyben volt Napóleonnal szemben. Ráadásul a védekezés előnyét kihasználva számos stratégiai pontot birtokoltak a csata helyszínén. Wellington jobb szárnyát a megerősített Hougomont farm biztosította, középen La Haye Sainte-et erősítették meg, a bal szárnyon pedig több kisebb tanya (például La Haie és Papelotte) nyújtott védelmet a szövetségesek csapatainak.

Napóleon már a támadás megkezdése előtt szembesült az egyik legnagyobb gondjával. Egyrészt nem ismerte a porosz hadsereg pontos helyzetét, amióta az visszavonult Ligny-től, nem volt tehát teljes képe az ellenfél lehetőségeiről. A védekező pozíciók, pedig még számbeli hátrányban is kitűnő lehetőségeket teremtenek a harcolóknak. A védekezés ellen azzal pontosan tisztában volt, hogy a korszak legfélelmetesebb erejével, a technikailag, a hadászat élvonalát jelentő francia tüzérséggel kell kezdenie a támadást. Azonban erre hosszú órákon át nem volt lehetősége, mivel az előző esti viharban felázott talajnak ki kellett száradnia, hogy elbírja az ágyúkat. Ez a sár ugyanakkor hátráltatta a gyalogságot és a lovasságot is, miközben az állásaikat igyekeztek elfoglalni. A francia tüzérség csak 11:30 körül tudta elkezdeni az ágyúzást, amire addig jól fel tudtak készülni a túloldalon. Wellington a szövetségesek zömét a dombtető mögött helyezte el, így védve azt a várható ágyúzástól. A sáros, puha föld, pedig elnyelte a becsapódó lövedékeket, így ahogy máskor, most a szétszóródó repeszek sem tudtak kárt tenni az ellenfélben. A legújabb kutatások szerint azonban - a csata helyszínéül választott terepet Napóleon mindig nagyon pontosan megvizsgálta és kielemezte, hogy az abban rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználhassa - a franciák, a kezükben egy hibás térképpel tervezték meg a hadmozgásokat. A távolságok, a tereptárgyak helyzetei nem feleltek meg a valóságnak. Így a késlekedésen túl, az ágyúk olyan pozíciókban voltak, hogy ahonnan az ellenség lőtávolon kívül maradt. Wellington csapatainak ez a súlyos tévedés, döntő segítségére volt.

A rossz tervezés, a nem megfelelő időzítések, mind súlyos következménnyel járnak egy-egy üzleti kampányban is. Sok figyelmeztető jele van, annak, amikor egy kampányt el kell halasztani, soha nem elég a majd menet közben megoldjuk elvét követni. Nem áll rendelkezésünkre elég adat, ahhoz hogy pontosan tudjuk támadni azokat a pozíciókat, ahol a döntő eredményeket várjuk. A kampányban fontos szerepet kapó kommunikációs csatorna, az itt folyó kommunikációt támogató technikai eszköz hatása nem tud teljes egészében érvényesül. Nem megfelelően választottuk ki a célcsoportot, nem elég jó az ajánlatunk. Másik fő oka lehet, hogy a konkurenseknek van megfelelő forgatókönyvük ezeknek az eseményeknek a blokkolására, mint amilyen az árakció, plusz szolgáltatások csatolása egy termékhez. Látnunk kell, - s a folyamatos kommunikáció erről szól, hogy tesztelnünk is  - hogy a kiválasztott célcsoportnál hogyan érhetünk el eredményt. Amennyiben ehhez csúszik a nyomtatott anyag elkészülte, ha nincsenek a honlapunkon a levelező szoftverünkben elvégezve a megfelelő beállítások, miközben több csatornán is hasonló termék promóciója fut a konkurensek részéről, akkor érdemes újra gondolni és újra időzíteni mindent, mint sem belerohanni egy kétséges eredményű kampányba.

waterloo-i csata
Ráadásul a francia haditerv egyik sarkalatos pontja volt, hogy a szövetségesek tartalékos erőit a jobb szárnyhoz kelljen vezényelnie Wellingtonnak, ott fejtve ki nyomást és ezzel gyorsan a tartalékok felhasználására kényszerítve a koalíciót. A francia támadások azonban sorozatosan megtörtek ezen az oldalon, noha a francia csapatok egy alkalommal már a tanyaépület udvarába is behatoltak, de még innen is visszaverték őket. A Hougomont farm elleni támadás külön csata lett a csatában és egész nap tartott. A farm kitartó védelme, pedig ezernyi értékes francia katonát kötött le a sikertelen rohamokban, míg a szövetségesek tartalékosai zömmel egy-helyben maradtak.

Amikor jól kidolgozol egy tervet, de a valóságban lesznek fontos pontok, amiknél mégsem tudsz megfelelő eredményeket elérni – megszólított emberek száma, a boltba betérők, a honlap egy bizonyos pontjának látogatói, stb. – akkor gyorsan át kell gondolni érdemes e ily módon folytatni tovább? Sok erőforrást és energiát köt le, hogy fokozd azokon a pontokon a nyomást, amik nem hoznak eredményeket és nem teljesülnek az elvárt célkitűzések, akkor ne késlekedj, csoportosítsd át gyorsan az erőid oda, ahol tudod tartani a terv sarokszámait.



A csapattestek mozgatása


13:30-kor a császár Ney marsallnak megparancsolta, hogy küldje a Drouet d'Erlon vezette gyalogságot Wellington arcvonalának középső része ellen La Haye Sainte-et nyugat felől kerülve. A támadás a belga-holland 1. dandárra összpontosított, ami azon kevés egységek egyike volt, melyeket a francia arcvonal lejtős részén helyeztek el. Egyedül ezért itt voltak jobb pozícióban, a földrajzi viszonyokat nézve a franciák. Intenzív bombázás és d'Erlon csapatainak tüzelése nyomán nem egészen tíz perc után a túlerőben levő franciák visszavonulásra kényszeríttették a dandárt neki nyomva őket Thomas Picton tábornok hadosztályának.

Picton hadosztálya azonban nem hátrált, hanem ellentámadásba ment át, s mivel ők már magaslaton álltak lefelé a lejtőn harcolhattak azért, hogy feltartóztassák d'Erlon előretörő gyalogságát. A brit alakulatok sokat szenvedtek a sortüzektől, amiket szembekaptak, majd a heves közelharcoktól, de Picton katonái kitartottak, és lassanként felőrölték a támadást. A francia támadást végül a Picton segítségére siető brit nehézlovasság és a hírhedt Skót Szürkék lovasrohama verte vissza. Ezt a küzdelmet, hogy megtartsák a centrumban a pozícióikat, azonban annyira megsínylette a szövetségesek nehézlovassága, hogy a csatában már nem játszott többé jelentős szerepet.

waterloo-i csata

Jól felmérve a pozíciókat az adott szegmensben valóban érhetsz el olyan eredményeket, amiket kitűztél a kampány elé. Ez mind a kitűnő tervezésből és taktikai tudásból fakadhat. Azonban mindig számolnod kell azzal, hogy az eredmények, ha megváltoztatják a piaci pozíciókat és a konkurenseknek van elegendő tartaléka, hogy reagáljanak erre, nem feltétlenül tartósak, ha ezeknek a pozícióknak a megvédésére nem dolgozol ki alternatívákat. Nincsenek a pozíciót megszerző kampányodat követő a figyelmet folyamatosan fenntartó tartalmaid, akkor a sok energia befektetéssel csak alkalmi és nem hosszútávú előnyöket fogsz elérni. 

Míg Napóleon itt jól használta ki, hogy lejtőn lefelé támadhat csapataival, így könnyebb és lendületesebb mozgást biztosítva a támadó félnek, - utána abban bízott, hogy a menekülők pánikot keltenek a hátvédben - addig arra már nem volt megfelelő támogatottság és terv, hogy mi történjen, ha a hátvéd csapatok ellen már hegymenetben kell rohamozni. Az ellenfelek mindig erősen fogják védeni a saját pozícióikat és mindent megtesznek, azért, hogy ne kerülhess erőfölénybe ezeken a pontokon. Ne tudj tőlük vevőket elcsábítani, vagy új vevőket kitermelni az adott piaci szegmensben. Árleszállításra, árleszállítással reagálnak, több szolgáltatásra, szolgáltatási kör bővítésével, ezért kellenek a tervedben alternatívák, hogy menet közben se veszítsd el az újonnan megszerzett pozíciókat.



Egy nem ismert információ galibát okoz


Mindeközben a csatamező keleti részén felbukkantak a poroszok, akiknek a helyzetéről korábban Napóleon nem tudott. Így Napóleon a csata viszonylag korai szakaszában kénytelen volt bevetni tartalékait, - ugyanerre kényszerítenie az ellenfelet, neki nem sikerült a Hougomont farm elleni támadásoknál - Lobau két lovashadosztállyal megerősített VI. hadtestét küldte a poroszokra, mintegy 15.000 embert. Napóleon így gyakorlatilag minden gyalogsági tartalékát felélte, kivéve az elit egységnek számító Császári Gárdát.  

A porosz haderők helyzete és arról nem rendelkezve megfelelő információkkal már a csata előkészületeinél komoly gondot okozott Napóleonnak, sőt Emmanuel de Grouchy marsallnak adott félreérthető parancsai értelmében június 17-én 30.000 katonája a poroszok nyomába indult, és összecsapott a Johann von Thielmann altábornagy vezette hátvéddel a wavrei csatában. Így már a döntő csata előtt sikerült Napóleon erőit megosztani, a hadtestek bevethetőségének idejét korlátozni az ellenfélnek. Ebben a Waterloo előtti kisebb csatában a porosz utóvédek meghátráltak az erősebb francia sereg nyomása alatt. Azonban elég ideig ellenálltak és sokáig lekötötték a francia haderőt, ahhoz, hogy a császári seregek közben zavartalanul elérjék a waterlooi csatamezőt. Ez a küzdelem, ugyanis elég időt biztosított Blücher porosz tábornoknak, hogy időben odaérjen a waterlooi csatába és megfordítsa a csata sorsát.

waterloo-i csata
A francia haderő waterloo-i vereségéhez több más szarvashiba is hozzájárult. Ezeket elsősorban Napóleon követte el, a fő kommunikációs hiba a császár döntésképtelenségéből eredt, a poroszok üldözését, - nem tudva még a seregek felvonulása idején sem, hogy az e a poroszok főereje, vagy csak előőrs - sokáig halogatta. Homályos parancsokat osztott ki, a vezetőitől várva a konkrét megoldásokat, így sokszor hol ide, hol oda rendelte az alakulatokat. A császár helyettese, a korábban legendás bátorságáról ismert Ney marsall – aki egyébként nem számított nagy katonai stratégának, inkább kivitelezőnek - ebben kulcsszerepet játszott. Nem látva át a csatamező pontos erőviszonyait és nem rendelkezve egyértelmű paranccsal a terv kivitelezéséről, ide-oda vezette a francia csapatokat, majd mikor a zűrzavar kialakult, önkontrollját vesztve, kapkodva és dühösen próbált rendet teremteni, ezzel is hozzájárulva a katasztrófához. 

A rossz döntések mögött mentális problémák húzódtak meg, Napóleon a csata előtt már beteg volt, megfázott és aranyere kínozta. Mentálisan az oroszországi elleni, szinte harc nélküli kudarc, rontott sokat az ítélőképességén. Sőt a nagy hideg miatt már Borogyinónál is küzdött egészségi problémákkal, amik befolyásolták a döntéseit. Az 1812-es sikertelen oroszországi hadjárat mind a császárt, mind Neyt alaposan kikezdték idegileg, itt gyakorlatilag katonai vereség nélkül veszítették el a sereg 95%-át. A korábban tévedhetetlennek hitt katonai páros, ezek hatására már korábbi képességei alatt teljesített. 

A csatát bemutató animáción azonban jól látható, hogy stratégiailag Napóleon volt a jóval felkészültebb és nagyobb tudású hadvezér. A csapatmozgások is jól kirajzolják, hogy ő volt az aktívabb, kedvezményezőbb fél. A megfelelő átcsoportosítások, a több hullámban érkező támadások végül is áttörték volna az ellenséges vonalakat, a taktikai hibák ellenére is, ha nem érkeznek meg este 18 óra magasságában a poroszok.



Az időzítés és a tartalékok szerepe, azonban mindig döntő egy csatában és a kampányokban is. Nem költheted el a költségkereted nagy részét az elején, mert a végére kell tartalékolni ahhoz, hogy elérd a kitűzött célokat. A téves, nem tudott, csak vélt vagy félre értelmezett információk mindig nagy bajt okoznak. Az időzítés ugyanilyen fontos, ha nem tudod a megfelelő időben a szükséges kampány feladatokat elvégezni, - ezért jobb előre mindent elkészíteni és csak utána kezdeni a kampányt.

Abból ugyanis később sok problémád lesz, mert rengeteg időt vesz el, hogy már folyik a kampány és még az ahhoz tartozó, előkészítő feladatokon dolgozol. Nincs megírva minden hírlevél, nem tanulták meg rendesen a kampány üzeneteket az eladók, értékesítők, nem érkezett meg elegendő mennyiségű áru, ezek mind olyan elemek, amiket pontosan ellenőrizni kell még a kampányindulás előtt. A vezetőnek is frissnek és eltökéltnek kell lennie, amennyiben nem érzi igazán jól magát és így hoz döntéseket a rutinjára hagyatkozva, akkor számos hiba és probléma kerül a kampánygépezetbe.


Ha nem dönt egy vezető


A döntésképtelenség és a téves információk alapján való döntés a csata előrehaladtával csak nőtt a franciáknál és az előzetesen kidolgozott zseniális tervből a csatatéren már szinte semmi sem látszott. Amikor a császár váratlanul elhagyta a csatamezőt kora délután, amikor még megfelelő döntésekkel a haderő nagy része megmenthető lett volna, a heves Ney félreértelmezett egy szövetséges átcsoportosítási manővert. Wellington már a döntő erőfölény kialakításának lehetőségeit kereste, amiről Ney azt vélte megkezdte az általános visszavonulást, ezért meggondolatlanul lovasezredeket küldött előre gyalogsági fedezet nélkül. Nem hiába, mint katonai parancsnok Ney pontosan ezekről a bátor lovas rohamokról volt híres, amiknek ő maga állt az élére. 

Az 5000 lovas katona felfelé indított rohamot a meredek lejtőn, ám a nagy erejű támadásokat visszaverték a jobb pozícióban lévő és kitartó szövetségesek. Négy sor mélyen, négyzet alakban álltak fel a koalíció gyalogosai bajonettekkel felszerelkezve, melyekkel rengeteg francia támadót pusztítottak el. A visszavonuló, újracsoportosítani kívánt lovasságot a britek a tüzérséggel is kitartóan lövették, közben a szövetséges könnyűlovassági ezredek és a holland nehézlovas dandár ellentámadásokat indított. Hosszas csatározás után a túlerővel és a hegymenetben való küzdésben a francia lovasság kimerült.

A jó kampánystratégia sem ér semmit, ha a kivitelezésbe számos téves információ és hiba kerül. A legtöbbször a feltételezések, mint prekoncepciók akadályozzák a kampány sikerét. A termékünk tulajdonságaiba vetett túlzott hit, vele párhuzamosan a konkurens termékek erejének alulértékelése. A vezető nem követi nyomon az egyes eseményeket, vagy túlzott elvárások akadályozzák a reális értékelést. Egyes részelemek túlértékelése a termékben, a kommunikációban – ma a kommunikációban döntően a képi és dizájn elemeknek van ilyen túlértékelt szerepe, a többi tényezővel szemben, mintha az egyenruhák kivitelezése döntené el a csatákat. A vizuális elemek feladata csak a figyelem megragadás, a többit a kampány más tényezőinek kell eldöntenie. Olyan pozíciók ellen indított harcok, olyan árakciók, amiben kevés esély van jó eredményeket elérni, éppen a nehézségek miatt.  


Amikor már a te pozícióidat veszélyeztetik


waterloo-i csata
A poroszok már harcoltak a császári haderő jobb szárnyával, amikor a kora esti órákban, a centrumban La Haye Sainte-et elfoglalták a franciák. A német egységek viszont kiűzték a franciákat Plancenoit-ból, a csatamező egyik legmesszebbi pontjáról, ami mélyen bent volt Napóleon vonalai mögött a jobbszárnyon, így a bekerítés veszélye is fenyegette a franciákat. A csatamezőre visszatérő Napóleon, hogy jobbszárnyát megerősítse a  10 zászlóaljból álló Ifjú Gárdát küldte a poroszok ellen, amit azok kemény harcok árán visszavertek. A császár ekkor a Régi Gárda 2 zászlóalját indította Plancenoit-ba, akik félelmetes harcok árán visszaszorították a poroszokat. Azonban nem sikerült elég messzire visszaverni őket, így a 50 000 német katona ismét megrohanta a falut. A 20 000 francia védő, főként a Régi Gárda tapasztalt egységei, majd egy órán át tartották Plancenoit-t, mielőtt a kitartó és folyamatos porosz ellentámadás félórányi véres utcai csatározás után kiverte őket állásaikból. Utolsóként a temetőt és a templomot védő Régi Gárda futamodott meg. A nap végére a francia veszteségek hatalmasra nőttek ezen a ponton, volt olyan alakulat, ami 92%-ban elpusztult.

Miközben túlságosan egyetlen dologra koncentrálsz, és döntő előnyt akarsz elérni egyetlen fontos ponton, nagyon kell vigyázni, hogy más pontokon támadás ne érjen. A konkurensek fontos termékeit támadod, miközben ők a termékvonalad más elemei ellen indítanak kampányt, ezzel is csökkentve a fő kommunikáció és kampány erejét. Sokszor egy kampányban fel kell készülni a támadó és védekező taktikára is. Túlságosan hangsúlyozva a kampány termék tulajdonságait, vigyázni kell, hogy a terméklánc más pontjain ne legyenek problémák. A kampány termék megrendeléséből származó plusz energiák és erőráfordítások, nem veszélyeztethetik a többi termék vevői számára a pontos és minőségi kiszolgálást. Nem tudsz elérni úgy tartós eredményeket, ha a kampányterméked – akár akciós, akár bevezetésre kerülő – forgalmát növeled pár százalék ponttal, miközben más termékeid forgalma 50-90%-al esik vissza.   


Támadás szemből


Miközben Wellington arcvonalának középső részét, a La Haye Sainte-et elfoglaló franciák veszélyeztették, Napóleon az utolsó tartalékát is mozgósította: a mind ezidáig veretlen Császári Gárdát. Lövedék- és repeszviharon keresztül indítottak rohamot, és a gárdisták 5 zászlóalja legyőzte a számbeli fölényben levő szövetségesek első vonalainak brit és német alakulatait. A gárdisták tovább törtek előre, a helyzet azonban így már kezdett kritikussá válni. Az első győzelmek a túlerővel szemben nem kerültek kihasználásra, megfelelő pozíciókat kiépítve másutt törekedve fölényre, hanem változatlanul az ellenfél főserege ellen igyekeztek meg tovább rohamozni. Ez alapvetően ellentmondott Napóleon stratégiai rendszerének. A koalíció seregei így ugyanis, újabb egységeket tudtak bevetni ennek, az egyetlen pontnak a védelmére. A csata elején a jobbszárny támadásával, a jól kiépített védekező pozíciók ellen Napóleonnak nem sikerült olyan támadást indítani, hogy ellenfelei feléljék tartalékaikat és ez a csata végső fázisában megbosszulta magát. Ekkor ugyanis Wellington Chassé holland hadosztályát küldte a császáriak feltartóztatására, aki a tüzérséggel oldalba kapta a dicsőséges gránátosokat. A franciák a tűz és túlerő ellenére nem hátráltak meg. Chassé kénytelen volt a közelharcot választani a franciák félelmetes elitegységével szemben és katonáival rárontani a gárdistákra, akik azonban még mindig tartották magukat.

waterloo-i csata
A Császári Gárda rohama közben, tőlük nem messze nyugatra 1500 brit gárdista, fedezékben védekezett, s nem adta fel ezt a pozíciót azért, - félve a teljes megsemmisüléstől - hogy ellen rohammal szálljon szembe a francia elit katonákkal és tüzérségi tűzzel. Ekkor azonban, mikor már más csapatok lekötötték a gárda figyelmét, jól összehangolt módon emelkedtek ki a fedezékeikből, és szétzúzták a rémült Császári Gárdát közvetlen közelről leadott sortüzeikkel. A francia vadászhadosztályok megpróbáltak felfejlődni, hogy viszonozzák a tüzet – ekkor indult meg a szövetséges bajonett-roham, amit egy újonnan érkezett francia vadászzászlóalj még megfutamított, ám a siker csak ideiglenes volt. A brit gárdistákat üldöző franciák azonban újabb koalíciós tartalékokkal találták szemben maguk, a Frederick Adam tábornok vezette friss brit dandár, ha képzettségben alatta is állt a gárdistáknak, de frissességük kompenzálta ezt, végül megfutamította őket.

A történelem folyamán először a Császári Gárdát szétverték, és katonái fejetlenül menekültek vissza a francia vonalak felé. Wellington, aki jól tudta, hogy a verhetetlen francia gárdisták visszavonulása elbátortalanítja a többi napóleoni alakulatot, így azonnal jelt adott az általános rohamra. A Császári Gárda maradéka a sikertelen támadás után a három francia tartalék zászlóalj mellett gyülekezett, és délre La Haye Sainte-től kiépítették az utolsó állásukat. Adam dandárja és az ötödik brigád egy része támadásával teljesen összezavarta azonban a már bizonytalan franciákat és csekély ellenállás után a félig-meddig megmaradt egységek a főhadiszállás, La Belle Alliance  felé menekültek. 

Egy ilyen fontos katonai egység vesztét természetesen, a történetépítés szintjén is megörökíti a történelem. A sokkal kisebb katonai tudással és tapasztalattal bíró Hugh Halkett őrnagy fogadta ugyanis Pierre Cambronne tábornok megadását, s ekkor hangozhatott el az a Cambronne-nak tulajdonított híres mondás: „La Garde meurt, elle ne se rend pas!”, azaz „A Gárda meghal, de nem adja meg magát!”. Azonban a kilátástalan küzdelemben már a méltó halálra sem nyílt mód, a túlerő lefegyverezte őket.


A frontális támadás, amikor teljesen szembe megyünk mások jól ismert termékeivel, vagy pozícióival, a legköltségesebb és a leg erőforrás igényesebb kampány típus. Természetesen hiába alkalmazzuk ehhez akár a legjobb embereket, a legjobb technikai eszközöket és azokat a csatornákat, amik a lehető legtöbb vevőt érik el egyszerre, akkor sem bízhatunk abban, hogy teljes egészében, egyetlen kampányban, olyan eredményeket érhetünk el, amivel teljesen magunkhoz ragadhatjuk a kezdeményezést. Egy frontális támadásnál is jobb részcélokat kitűzni, a piaci részesedés pár százalékos elmozdulását is eredményként elkönyvelni. Az így elért célok, pozíciók védelmét már bármelyik vezetőnkre rábízhatjuk, hiszen egy megnyert pozíció védelem már jóval könnyebb feladat. A legjobb embereink, a specialistáink és az általuk használt eszközöket, pedig vessünk be más pontokon, más tervek végrehajtásánál, ahol szintén van esély a pozíciók javítására. Amennyiben a legjobb embereinket és eszközeinket, olyan rutin feladatok végzésére szorítjuk, amit más is megtehetne, az ő képességeik kezdenek el folyamatosan roncsolódni. Így hosszú távon a teljes tanácstalanságukat és hozzáértésük elvesztését kockáztatjuk.  


Amikor minden szétesik egy kampányban


Körülbelül, a Császári Gárda vereségével egy időben verték ki a poroszok a franciákat Plancenoit-ból.  A brit és szövetséges erők előretörése és Plancenoit elvesztése hatására a teljes francia front felbomlott. Az utolsó egységek, amelyek szervezett hadrendben maradtak, a Régi Gárda két, a főhadiszállás körül állomásozó zászlóalja volt. Ez volt a legvégső tartalék, egyúttal a császár személyes testőrsége. Egy ideig Napóleon abban reménykedett, hogy ha a két zászlóalj kitart, a francia haderő maradéka felfejlődhet mögötte, ám a visszavonulás fejvesztett meneküléssé vált, így erre már nem kerülhetett sor. A két egység négyzetalakba fejlődött fel La Belle Alliance két oldalán, hogy felfogják az ellenfél előretörő lovasságának támadásait.

waterloo-i csata
A császár – amíg nem tudták meggyőzni, hogy a csata elveszett és távoznia kell – ellenállásra utasította a két zászlóaljat, maga személyesen a bázistól nyugatra esőt vezette. A poroszok a keleti zászlóaljat támadták meg, Adam hadai, pedig a nyugatit kényszeríttették visszavonulásra. Az alkony leszálltával mindkét francia egység viszonylag szervezett rendben visszavonult Franciaország felé. A francia tüzérség a britek és poroszok kezébe került sok megfutamodó franciával együtt, akik miatt az ágyúk visszavonása is lehetetlenné vált. A szövetséges lovasság mintegy este 11-ig üldözte a megfutamodókat, a poroszok, pedig egész éjjel követték őket.

Az ütközet Napóleon végső és teljes értékű bukását hozta. Alig négy nappal a csata után Napóleon lemondott minden címéről, majd másfél hónappal később az angolok Szent Ilona szigetére szállították, ahonnan már soha többé nem tért vissza a csatamezőre.

A kampányterv nem megfelelő kivitelezése, a téves információk alapján hozott döntések, majd, amikor feszültebbé válik a helyzet a döntésképtelenség, mind komoly veszélyforrásaivá válnak saját kampányainknak. Amikor ezek ellenére fokozzuk a nyomást és még költségesebb eszközöket – szórt média kampányok, a reklámok növelése – vetünk be azért, hogy célt érjünk, akkor még nagyobbak lesznek a veszteségeink. Amikor a speciális tudással bíró embereinket más feladatokra használjuk a kampányban, amikor az alvállalkozóként megbízott specialistáinktól irreális dolgokat várunk el, ezért alulértékeljük a teljesítményüket - ezek a tényezők mind azt idézik elő, hogy a konkrét tudás helyett érzelmek, mások vélekedése, véleménye befolyásolja a döntéseink. Ezek a tényezők mind együtt, pedig a stratégia követéséről és a taktikai tudásról való teljes lemondást jelentik, sodródást, amiből még soha nem jött ki jól egyetlen óriási tudással és tapasztalattal rendelkező vezető sem.

Népszerű bejegyzések