Napóleon hadjáratai – a stratégiai menedzsment elvei
Minden korszak új stratégiát igényel
A stratégiai lehetőségek és célok koronként változnak, míg Nagy
Sándor esetében szinte elegendő volt a megfelelő stratégiai tervezés a
sikerekhez, addig egy olyan korban, amikor Napóleon élt, a stratégia alkotást már egészen más szintre kellett emelni.
A stratégiai gondolkodáshoz ekkor is nélkülözhetetlen volt
a megfelelő képzés. Napóleonnál azonban az elit képzéssel szemben, amit Alexandrosz
kapott inkább már az önképzésre és a
tapasztalatok feldolgozására esett nagyobb hangsúly. Napóleon még tízéves
sem volt, amikor édesapja magával vitte Franciaországba, ahol néhány hónapig az
autuni kollégiumba járt, majd ösztöndíjasként beíratták a Brienne-le-Château-i
királyi katonai nevelőintézetbe. Öt évet töltött itt. Ahogy később egyik
iskolatársa és barátja elmesélte, Bonaparte rendkívüli képességekről tett
tanúságot a matematikában, és ebben a tárgyban mindig is osztályelső volt.
1784-ben fejezte be a brienne-i iskolát, ezután tüzér
hadapródként a párizsi École Royale Militaire katonai iskola diákja lett. 1785 szeptemberében
tette le a tiszti vizsgát, 16 évesen. A valence-i és az auxonne-i
helyőrségekben szolgált 1789-ig, a forradalom kitöréséig. Ezeken a helyeken
semmivel sem hívta fel magára az elöljárói figyelmét. Egyetlen tulajdonsága volt, ami megkülönböztette a katona társaitól, ekkor
sem hagyta abba a tanulást. Sokat olvasott, elsősorban hadászati,
harcászati és történelmi tárgyú műveket. A
stratégia alkotás, mint Nagy
Sándor esetében is tudható elsősorban
nyelvi, gondolkodás béli folyamat, amihez elengedhetetlen, hogy
folyamatosan olvassunk, minőségi, gondolkodásra serkentő szövegekkel
találkozzunk. A harcászati könyvek feldolgozása alkalmassá tette arra, hogy egy
kínálkozó alkalommal kamatoztassa is az elméleti tudását.
Napóleon ennek megfelelően mindig nagyon alaposan
mérlegelte a terepviszonyokat. Itt is sikeres tervet eszelt ki: ágyúkat
állíttatott fel az Eguillete-hídra, ezeket a kikötőben álló brit hajókra
irányította. Először leadott egy próbalövést,
aminek a segítségével kiszámolhatta a golyó röppályáját és a megfelelő távolságot. Ezután a
következő két ágyúsortűzzel három brit hajót elsüllyesztett, azonnal menekülésre
kényszerítve őket. Ezután egy sikeres támadással a franciák visszafoglalták a
várost, elűzve a két éve ott táborozó támadókat. A rohamban maga Bonaparte is
megsebesült, a combját érte találat. Dandártábornokká léptették elő.
A mai stratégáknak
ugyanis már nem elég önmagában a tervezés, azt gondosan meg kell előznie a felméréseknek. A statisztikák gondos tanulmányozásának
és különböző teszteléseknek, amivel
célba érhetünk. Bonaparte Napóleon már a XIX. század fordulóján ennek a
tudásnak a birtokában volt.
Újabb és újabb területek és erőforrások menedzsmentje
Látva rátermettségét és a harcokban tanúsított higgadt
mérlegelését, 25 évesen, 1794 elején az itáliai francia hadsereg
tüzérparancsnoka lett. Az itt alkalmazott zseniális tervei miatt felfigyelt rá
a Közbiztonsági Bizottság is. Így lett tüzértisztből 3 év alatt a francia „Itáliai Hadsereg” vezetője 1796.
március 27-én. Ez nem volt akkor éppen
egy megtisztelő megbízás, sőt inkább olyan, amibe csak belebukni lehetett.
Az itáliai sereg ugyanis híján volt mindenféle eszköznek. Fegyvereik is alig
voltak és ellátmányuk is. A lovasság már a lovakat kezdte levágni, azért, hogy
élelemhez jussanak.
Napóleon rövid időn belül, vagy a szállítások
megszervezésével, vagy rekvirálással megoldotta ezt a problémát. S utána sikeres
hadjáratot indított Észak-Itáliában az osztrák és szárd–piemonti erők ellen.
Győzelmet győzelemre halmozott. 6 nap alatt 6 győzelmével már komoly
ellenfélként számoltak vele. Egy
teljesen tönkrement sereget, akik minden erőforrást nélkülöztek ahhoz, hogy rövid
időn belül össze ne omoljanak Észak-Itália urává tett. A legsiralmasabb
helyzetben is, a megfelelő gondolkodásmóddal, a kitűzött célokra koncentrálva, még ha alig rendelkezel is erőforrásokkal
ehhez, képes vagy sikeressé válni. Napóleon példája erre mutat rá. A sikerekhez
természetesen kellett az a mélyebb
katonai tudásnak az alkalmazása, amit olvasmányaiból szerzett.
Az itáliai hadjárat sikere nyomán Bonaparte franciaországi
politikai befolyása is egyre nőtt. Két folyóiratot jelentetett meg, névleg a
seregei számára, amelyeket azonban Franciaországban is széles körben olvastak.
A katonai sikerek mellett, tehát rendkívül fontosnak tartotta azok propagálást
is, az az a kommunikációt. A közvéleményt
ezeken keresztül folyamatosan
tájékoztatta a sikereiről, így építette a saját történetét.
Bonaparte népszerűségének és sikereinek köszönhetően Augerau
tábornok őt küldte Párizsba, hogy államcsínnyel vegye át a hatalmat, és
tisztítsa meg várost a royalistáktól. Népszerűsége messze felülmúlta a
Direktórium tagjaiét. A Direktórium ekkor, – tartva Napóleon növekvő
befolyásától – kinevezte őt az Egyiptom ellen készülő hadsereg parancsnokává.
Bonapartének ez a hadjárata végül is kudarcnak tekinthető. 1798.
július 21-én a „piramisok csatájában” legyőzte a mamlúkok hadseregét. A Nelson
admirális vezette brit flotta azonban augusztus 1-jén a nílusi csatában
legyőzte a francia flottát, így Napóleont elvágta Franciaországtól. Az
utánpótlás vonalak megszűnése, gyakorlatilag védekező pozícióra kényszerítette.
Az Egyiptomban rekedt hadvezér folytatta az ország közigazgatásának
átszervezését, a kíséretében lévő tudósok pedig az ókori egyiptomi kultúrát
tanulmányozták.
Az egyiptomi
hadjáratban kiderült Napóleon jó néhány taktikai hibája, ami az alapvető stratégiai
tudás mellett hosszú távon majd a vesztét okozza. A sok győzelem a saját
képességeinek túlbecsüléséhez vezetett, ami az alapos felkészülés rovására ment.
Napóleon mindig elszánt volt a tervei kivitelezése mellett, de nem vette számításba
az emberek tűrőképességét, az éghajlat kiszámíthatatlanságát. A katonák
ellátását rosszul szervezték meg több élelmet vittek, mint vizet a sivatagos
területekre, nem tudva, hogy milyen távolságokban vannak egymástól a vízfelvevő
pontok. Tulajdonképpen az egyiptomi
hadjárathoz nem rendelkeztek elég megfelelő információval. A katonák a
nyári világos öltözett helyett, az Európában használatos sötét
menetfelszerelést kapták. Az eltérő földrajzi adottságokat, s egy teljesen
idegen országban uralkodó szokásokat figyelmen kívül hagyta a katonai tervek
megvalósításának szempontjából.
Ezek a tapasztalatok,
azonban nem csapódtak le eléggé benne, nem dolgozott azok megoldásán, mert Franciaországban
zavargások kezdődtek a Direktórium ellen. Bonaparte tábornok – seregét
Egyiptomban hátrahagyta. Tisztjeinek vezetésére bízta hadtesteit, akik idővel
a különböző támadások között, erőiket megosztva felmorzsolódtak. A tisztjei
ebben a helyzetben nem ismerték fel azokat a stratégiai pontokat, helyeket, amiknek
a védelmével sokáig tarthatták volna helyzetüket, hiányzott belőlük Napóleon
stratégiai látásmódja. Ezt az ekkor távozó Napóleon, - a rá vadászó brit flotta
éberségét kijátszva, néhány hívének kíséretében visszatért Párizsba - azonban nem
tudhatta. Azonban egy sokkal nagyobb cél miatt hagyta veszni az egyiptomi
hadjáratot. Egy kis piacot hagyott ott,
mert egy jóval nagyobb megszerzése kecsegtette.
Azok a piacok, amelyeket jól ismerünk, ahol pontosan
tervezhetőek a tevékenységeink, ott sokkal jobban tudjuk felhasználni az
erőforrásainkat. Sőt sokszor a megfelelő
tudás, az alacsony erőforrásainkkal is képes nagy sikerekhez juttatni minket.
A távoli piacok, amelyekről nincs ilyen pontos ismeretünk és sokkal több
energiákat, forrásokat emészthetnek fel mindig veszélyesek. Napóleon ezt majd
az oroszországi hadjáratban tapasztalja meg, ahol tulajdonképpen beveszi
Moszkvát, de mégis élete legnagyobb kudarca lesz.
A sikeres vezető és stratéga
Bonapartét bízták meg a fővárost védelmező seregek
parancsnokságával, miután az összeesküvők rémhíreket terjesztettek el a
jakobinusok szervezkedéséről. Másnapra a képviselők rájöttek, hogy
államcsínnyel állnak szemben, és követelni kezdték, hogy Bonapartét fosszák meg
a hatalmától, aki válaszul a katonáival feloszlatta az Ötszázak, illetve a
Vének Tanácsát.
A hatalom átvétel után azonnal vissza
kellett térnie korábbi sikerei színhelyére, mert az osztrákok Észak-Itália
elfoglalásával azzal fenyegették fiatal államát, hogy minden oldalról körbe kerítik.
1800-ban Napóleon serege élén átkelt az Alpokon Itáliába,
ahonnan az osztrákok csaknem teljesen kiűzték a franciákat, amíg ő Egyiptomban
volt. Az osztrák főseregek elsősorban Genovára koncentráltak, azt gondolva
délről a tengerparton érkeznek majd a francia seregek. S Genova volt az a
kulcsfontosságú tengerpari kikötő, aminek elfoglalásával az osztrákok lehetővé
tették volna a flottákon érkező angolok partra szállását. Napóleon azonban megismételte Hannibál stratégiáját és átkelve
seregével az Alpokon az osztrákok hátába került. Így elvágta azok
visszavonulási útját Ausztria felé.
A hadjárat során az
ellenséges seregek kölcsönösen nem ismerték egymás pozícióit, Napóleon
emiatt meg is osztotta seregeit, hogy több ponton is elzárja a menekülést, az
utánpótlás vonalakat elvesztő osztrákokkal szemben.
Melas tábornok azonban
gyorsan bevette Genovát, és már csak egyetlen erődöt kellett elfoglalnia ahhoz,
hogy a brit flotta el tudja látni csapatait. Bonaparte ezért úgy döntött,
megpróbálja mihamarabb megtalálni és megverni az osztrák fősereget. Ezért
megbontotta seregét, és nagyobb különítményeket indított Melas felderítésére.
Ez kis híján végzetessé vált számára, amikor megfogyatkozott főserege váratlanul találkozott Melas tábornok
összevont erőivel, melyek Marengo falunál, a Bormida hegyi patak mellett
álltak.
Az erőforrásaink erejét megsokszorozza, ha egészen váratlan helyeken vetjük
be őket. Ez épp úgy igaz a katonai, mint a piaci tevékenységekre. Ez ma már egy új termék kidolgozását, új módszerek bevezetését
jelenti. A tőkénk átcsoportosítását egyetlen igazán jövedelmező területre. A
kommunikációs költéségeink fókuszálását egyetlen csatornára, vagy célcsoportra.
A lényeg, hogy olyan helyen jelenjünk
meg nagy erőkkel, ahol a vetélytársak nem számíthatnak rá.
A tartalékok és az időzítés ereje
A marengói ütközet 1800. június
14-én reggel kezdődött. Az osztrákok
fölénye igen nagy volt: tüzérségük
hétszeres, hadseregük többi része pedig majdnem kétszeres túlerőben volt a
franciákkal szemben. Bonaparte tábornok azonnal üzent a 10.000 emberével
viszonylag közel állomásozó Desaix tábornoknak: „Azt hittem, én fogok
támadni, de az ellenség megelőzött; az Isten szerelmére, jöjjön vissza, ha
tud!” Az osztrák túlerő több rohammal meghátrálásra késztette a francia
erőket. Napóleon természetesen nem
akarta felélni a haderejét és a tartalékait, amíg tábornoka meg nem
érkezik. Így ameddig komolyabb veszteségek nélkül húzhatta az időt és tarthatta
az állásokat megtette azt. Amikor már erre nem volt mód, inkább visszavonult.
Amikor az osztrák seregek
parancsnoka Melas látta, hogy Bonaparte serege rendezetten visszavonul, délután
három órakor győzelmi jelentést küldött Bécsbe. Délután ötkor azonban
megérkezett Desaix tábornok, és azonnal megtámadta az osztrákokat, akik
hadrendje a francia fősereg üldözése miatt már felbomlott. Az első rohamban
maga Desaix marsall is elesett. A roham lehetőséget és időt adott Napóleonnak,
hogy rendezze a katonák sorait és ellentámadásba lendüljön. A két tűz közé
került osztrák sereget ezután teljesen szétverték.
Ez a csata is kiválóan mutatja,
a megfelelő stratégia kiválasztásán túl,
Bonaparte stratégiai menedzsment érzékét. Nem csak azt tudta ugyanis, hogy egy-egy csatában mire kell
figyelni, hogyan dolgozhat ki sikeres
terveket, hanem arra is, hogy a rendelkezésére álló hadsereget, erőforrásokat a
legoptimálisabb módon használja fel. Mindig ügyelt rá, hogy legyen elég ereje a kidolgozott
terv kivitelezésére, de legyen tartaléka is, amivel a változásokra reagálhat.
Az austerlitzi csata – a legtökéletesebb erőelosztás elve
Természetesen Napóleon sikerei Európa többi államát
rendkívüli módon bosszantották. Így többször, többféle szövetségeken keresztül
hoztak létre koalíciót, amely megpróbálta hatalmát megtörni. A jelentős
erőfölénnyel szembe néző Napóleont azonban ez nem tántorította el a céljaitól. Austerlitznél
a létszámbeli hátrányban harcoló franciák zseniális győzelmet arattak az
osztrák–orosz szövetségesek felett. Az austerlitzi
győzelem Napóleon egyik legfényesebb diadala volt, mely mindenekelőtt véget
vetett a harmadik koalíciós háborúnak, közvetetten pedig a Német-Római
Birodalom megszűnéséhez vezetett.
Kutuzov
tábornok főparancsnoksága alatt – az osztrákok és az oroszok egyesítették
erőiket, így létszámban körülbelül 20.000 fővel felülmúlták a franciákat. Egy
körülmény ugyanakkor mégis Bonaparte kezére játszott: nevezetesen az, hogy
Kutuzov tanácsa ellenére I. Ferenc császár és I. Sándor cár a lehető
leggyorsabban meg akart ütközni a hódító haderejével, kapkodásuk pedig a
császárnak kedvezett. Így esett, hogy bár a morvaországi Austerlitznél a
koalíciós erők kezdeményeztek, a franciák bírtak helyzeti előnnyel, ugyanis Napóleon választotta ki a csata helyszínét,
és napokkal az összecsapás előtt alaposan fel is térképezte azt.
Az
Austerlitz közelében fekvő Pratzen-magaslat átengedésével Napóleon látszólag komoly előnyt adott a december 1-jén megérkező
orosz–osztrák haderőnek, ez az engedmény azonban szorosan összefüggött a
császár ravasz haditervével. Emellett Bonaparte a csata előtti napon látványosan meggyengítette serege – délen elhelyezkedő
– jobb szárnyát, amivel első látásra
a korábban elfoglalt Bécs felé húzódó utánpótlási vonalát kockáztatta. Valójában
azonban ezzel igyekezett csapdába csalni ellenfeleit. Napóleon ugyanis arra
készült, hogy az ütközet során ezen a szárnyon többszörös haderőt köt le
csapataival, és miután ily módon
legyengítette az ellenséges arcvonal többi szakaszát, egy rohammal elfoglalja a
centrumban álló fennsíkot, ezzel pedig kettévágja, majd bekeríti I. Ferenc
és I. Sándor erőit.
A szövetségesek Napóleon szándéka szerint a Davout tábornok
vezette jobbszárnyon indították meg támadásukat, melyet a Goldbach-patak
vonalánál sikerült megakasztani. Ennek ellenére egy ideig úgy tűnt, Napóleon
terve mégsem válik be, ugyanis Kutuzov – felismerve a Pratzen-magaslat
jelentőségét – hosszú ideig a centrumban maradt, a gyors győzelemre számító, türelmetlen Sándor cár utasítására
azonban mégis el kellett hagynia pozícióját, így középen megnyílt a várt rés a
franciák előtt. Reggel 9 óra tájban Saint-Hilaire tábornok megindította a
rohamot a Pratzen-magaslat elfoglalására, amit több órás elkeseredett küzdelem
árán – többek között a Konstantin nagyherceg vezette cári testőrség
visszaszorításával – sikerült is végrehajtania.
Eközben
Liechtenstein herceg lovasrohamot indított a francia balszárnyat tartó
Kellermann ellen, miután azonban a könnyűlovasságot rátolta a Lannes vezette
gyalogos hadtestre, Napóleon csapatai ellentámadást indítottak, és az egész
osztrák–orosz jobbszárnyat elsöpörték. Az
áttörés következtében a koalíciós sereg centruma is összeomlott, az oroszok
sorai felbomlottak, Saint-Hilaire pedig a
Davout által sikeresen feltartóztatott szövetséges balszárny bekerítésére
indult. A csata délután kettő óra körül menthetetlenül elveszett a
szövetségesek számára.
Napóleon
austerlitzi sikerének kulcsa tehát az volt, hogy – akár a jó sakkjátékos – látszólagos
áldozatával vonalakat nyitott, amelyeken keresztül elérhette a győzelmet. Egyrészt
a látszólag gyenge hadállása ellen kiprovokálta a koalíciós erők támadását.
Azonban ezen a ponton a viszonylag kevés védővel is, jól tartható állásokat épített
ki. A jobb terepismeret lehetővé tette számára, hogy olyan helyre
összpontosítson az ellenfele, ahol igazából sikert nem érhetett el. Így
beleterelte ellenfeleit az általa felállított csapdába. Austerlitz jelentősége
elsősorban nem a foglyok, vagy az elesettek kirívóan magas számában rejlett –
igaz, a koalíció halottakban és sebesültekben 15.000 főt vesztett, illetve 12.000
katonája esett fogságba –, hanem abban a ragyogó taktikában, amellyel az erőforrások megfelelő csoportosításával
a túlerővel szemben is döntő győzelmet aratott.
Ez
az eljárás jól alkalmazható bármilyen területen. Alaposan fel kell mérni egy vállalatnak is, hogy milyen területeken
elegendő, ha csak fenntart egy bizonyos
szintet a versenytársakkal szemben, a
lehető legalacsonyabb költség ráfordítással. S közben állandóan azokat a piaci réseket keresi, ahol
jóval nagyobb ráfordításokkal, de jóval
nagyobb sikerekre tehet szert.
Amikor a piac összes résztvevője, a piacvezető ellen fordul
Ilyen összefogás az üzleti életben ugye elképzelhetetlen,
még a politikai színtéren többször is előfordul. Napóleon ugyanis pár győztes
csata múlva egész Európa ura lett. S az ellene szövetségre lépő oroszokat is
szerette volna megbüntetni. A korábban Egyiptomban elkövettet hibák, a túl
messzire nyúló hadvonalak, a rossz ellátmány, nem megfelelő ruházat, a sok-sok
menetelés az oroszországi hadjáratban azonban mind felőrölte a franciákat. Sőt
az európai harcszíntéren edzett franciáknak a borogyinói csatában szembesülniük
kellet az orosz, a keleti kultúra egy egészen új, addig nem ismert oldalával
is. Bármekkora mészárlást is végeztek a franciák az oroszok soraiban, azok se
nem hátráltak, se nem futamodtak meg, hanem újabb katonák álltak a helyükre,
hogy testükkel akadályozzák meg a franciák áttörését. Így egyik fél sem tudott
kicsikarni döntő győzelmet, a csata végén azonban az oroszok ismét
visszavonultak.
Napóleon elfoglalta az égő Moszkvát, de megfelelő ellátmány nélkül a tél közeledte miatt - miközben hosszú heteket várt a cár béke ajánlatára - visszavonulásra kényszerült. S e visszavonulásban, az orosz télben, seregének 95%-át elvesztette. Ez volt a második alkalom Egyiptom után mikor a seregét teljesen elveszítette. Az első alkalommal magukra hagyta őket tisztjeivel, hogy Párizsban átvegye a hatalmat. Oroszországban, pedig az oroszok mindent felégettek körötte, hogy ne juthasson megfelelő ellátáshoz a francia hadsereg. A hosszúra nyúlt frontvonalon, pedig az egyébként rendkívül jól szervezett utánpótlások sem tudtak megérkezni a sereghez. A franciák számára szokatlanul hideg tél, pedig befejezte a pusztítást, amit az orosz csapatok partizán támadásai tarkítottak.
Napóleon elfoglalta az égő Moszkvát, de megfelelő ellátmány nélkül a tél közeledte miatt - miközben hosszú heteket várt a cár béke ajánlatára - visszavonulásra kényszerült. S e visszavonulásban, az orosz télben, seregének 95%-át elvesztette. Ez volt a második alkalom Egyiptom után mikor a seregét teljesen elveszítette. Az első alkalommal magukra hagyta őket tisztjeivel, hogy Párizsban átvegye a hatalmat. Oroszországban, pedig az oroszok mindent felégettek körötte, hogy ne juthasson megfelelő ellátáshoz a francia hadsereg. A hosszúra nyúlt frontvonalon, pedig az egyébként rendkívül jól szervezett utánpótlások sem tudtak megérkezni a sereghez. A franciák számára szokatlanul hideg tél, pedig befejezte a pusztítást, amit az orosz csapatok partizán támadásai tarkítottak.
Miután az orosz hadjáratban így legyengült a császár, 1813-ban
minden addiginál szélesebb keretekben létrejön a Napóleon-ellenes hatodik
koalíció. Napóleon ennek ellenére 1813 májusában ismét diadalmaskodott az
oroszok és a poroszok fölött Lützennél és Bautzennél.
Hatalomra kerülése óta a legnagyobb kudarc később Lipcsénél,
a „népek csatájában” érte, ahol a Grande Armée – a szövetséges (szász,
württembergi, hesseni) csapatok átállásai miatt – megsemmisítő vereséget
szenvedett az egyesült orosz-német-angol-svéd haderőktől, akik 140.000 ezer fős
erőfölényben voltak. Napóleon a javarészt újoncokból álló seregével –
mivel tapasztalt katonái nagyrésze Oroszországban meghalt – így is jól küzdött.
Sőt a császár korábbi felfogásának
megfelelően még a nagy veszteségek előtt megkezdte a visszavonulást. Azonban
az egyik zöldfülű katonája nem a seregek átvonulása után robbantotta fel a
hidat, amely megakadályozta volna az üldözést, hanem amikor még tele volt
francia katonákkal és így mintegy 40 ezer embert vágott el a főseregtől és juttatta
az ellenség kezére. 1814-ben a koalíció csapatai már elérték Franciaország
határát. Kihirdették, hogy nem a francia nép ellen, hanem a császár ellen
harcolnak. Márciusban elfoglalták Párizst.
Száműzetéséből 1814. április 6-án, Elba szigetéről 100 nap eltelte
után visszatér. Maga Napóleon sem volt ekkora már a régi: a súlyos
katasztrófával végződött oroszországi hadjárat nagyon megviselte, hisz egyrészt
akkor tulajdon szemével láthatta katonái méltatlan halálát a hidegben és a
nélkülözések között, másrészt már sokkal hamarabb kimerült ő is és fogékonyabb
lett a betegségekre. Már a waterlooi csata előtt is fizikailag és pszichésen
is elég rossz állapotban volt, kialvatlannak és határozatlannak tűnt, ezért a stratégia tudása és érzéke hiába működött
még ekkor is, a sok taktikai hiba és az újabb jelentős erőfölény a vesztét
okozta.
Az első történelmi alak, aki a stratégiai menedzsmentet tökéletesen alkalmazta
Napóleon nagysága a csapattestek mozgatásában, a tüzérség
pontos elhelyezésében, az az a erőforrások
kiváló menedzsmentjében rejlett. Emiatt volt lehetséges, hogy több csatáját
is jelentős létszámbeli hátrányból is minimális veszteségekkel képes volt megnyerni.
Mindig képes volt megtalálni az ellenfél állásaiban, elhelyezkedésében rejlő
gyengeségeket és a megfelelő pontok
támadásával, a csapat egységek gyors és hatékony mozgatásával, a tartalék
kiváló beosztásával a saját javára eldönteni a döntő csatákat. Nem véletlen,
hogy a lipcsei csatában 140 ezer fős létszámfölényt alakított ki a szövetséges
koalíció, különben félő volt, hogy Napóleon még a képzetlen katonáival is, de a
nagyobb katonai tudásával ismét kifog rajtuk. Ugyanis mindig pontosan felmérte ellenségeinek
stratégiai gyengeségeit, ahová aztán túlnyomó erővel betörve elérte a sikert.
Csatáit mindig ez a kristálytiszta logika és taktika
vezette, amit a megfelelő erőviszonyok felismerésével és a hadtestek ehhez mért
mozgatásával alkotott meg. Képes volt
ellenfelei fejével gondolkodni, ismerte eléggé
a katonai vezetők tanult gondolkodását ahhoz, hogy ötleteivel teljesen tanácstalanokká,
vagy elbizakodottá tegye őket.
A Hadjáratait térképek segítségével vezette, kiosztva
melyik hadtestnek mikor és hova kell megérkeznie és ez többnyire meg is
valósult. Páratlan időzítése és a csapatok mozgatása ugyanúgy jellemezte a
hadjáratait, mint a csatáit.
Az erőforrások ilyen
pontos alkalmazása, a megfelelő területeken és az ehhez párosuló időzítés, ma
is bármely vezetőt képes sikeressé tenni. Azonban nem olyan egyszerű ezen az úton
követni Napóleont, ehhez kell a megfelelő tervezés, a helyes célok és erőnk
legjobb el és beosztása.