Nagy Sándor a hóditó stratégiája - A stratégiai tervezés
Tanuld meg a stratégiai tervezést!
A stratégiai gondolkodás tanulható, csak a megfelelő látásmódot kell kialakítani ehhez. Az uralkodókat gyermekkoruktól erre igyekeztek megtanítani. Ez olyan képességet jelent, amely segít felismerni a valódi előnyöket és olyan gondolkodást, amely képes megvalósítani azokat a terveket, ami az előnyök kiaknázását, vagy a hátrányok lefaragását segíti.
Nagy Sándornak, apja Philipposz éppen, ezért különös gonddal választott tanító mestereket. Közülük a vezető szerep a filozófus Arisztotelészé volt, aki úgy vállalta el az oktatást, ha cserébe a király újjá építteti lerombolt szülővárosát. Miezában Arisztotelész Alexandrosznak és társainak orvostudományt, filozófiát, etikát, vallási ismereteket, logikát és művészeteket tanított.
Arisztotelész oktatásának köszönhetően Nagy Sándort, már kora gyermekkorától lenyűgözte a költészet, különösen a homéroszi eposzok, de érdeklődött a költészet más műfajai és a dráma iránt is. Állítólag kívülről tudta Euripidész darabjait, és jól ismerte az idézetek szövegkörnyezetét.
A leginkább Homérosz Iliásza állt közel a szívéhez, amelynek Arisztotelésztől kapott, jegyzetekkel ellátott példányát magával vitte keleti hadjárataira is. A legenda szerint éjszaka tőrével együtt párnája alatt tartotta ezt a könyvet, amelyet a katonai erények és ismeretek legfontosabb forrásának tartott. A képzésének ez a része, azért rendkívül fontos, mert a stratégiát, ami vezet, célt jelöl ki és másokat is magával ragad, nyelvileg kell tudni pontosan megfogalmazni.
Az a stratégia, amit, ha megosztanak másokkal nem érthető és nincs meg az a hatása, mint éppen azoknak a művészeti ágaknak, amelyeknek az anyaga a nyelv, akkor az nem elég jó stratégia. Emiatt nevelte arra Arisztotelész Alexandroszt, hogy a tanulás iránti vágya és tudásszomja a felnőtté válásával cseppet se hagyjon alább. A gondolkodás is a nyelvet használja, ha nem edzi valaki az értelmét jó minőségű szövegekkel, akkor a gondolkodás képessége is zsákutcába jut. Egy ember így csak a megszokott, ismert, a közvélekedés által elfogadott utakat képes bejárni. S ezen az úton nincs mód alkotni, nincs mód a stratégiai gondolkodásra.
A nyelvi gazdagságon túl, légy szakértő valamiben!
A leendő uralkodó a leginkább azonban a fegyverekkel való bánásban emelkedett ki: kardforgatásban, gerelyhajításban és íjászatban. Olyan gyorsan tudott futni, hogy indulhatott volna az olimpiai játékokon is. Ő azonban megvetést érzett a profi sportolók iránt, és lealacsonyítónak érezte volna, ha velük kellett volna versenyeznie.
Diáktársai közül sok barátot szerzett, akik később a hadvezérei lettek.
Ezek a képességei és az olvasottsága együtt kiválóan segítette a saját történetének az építését. A legnagyobb „irodalmi” hősök mintájára tervezte meg minden egyes cselekedetét. Alexandrosz a későbbiekben tudatosan, úgy is viselkedett, mint Héraklész és Akhilleusz egyenes ági leszármazottja, és szívesen tulajdonított magának e hősöket idéző jellemvonásokat.
Így az ifjú trónörökös jellemzésére, a görög irodalomból bőven találhattak méltatói megfelelő jelzőket, analógiákat, amivel az emberek azonosíthatták. Olyan ismert szöveg és történeti elemekből építkezett, ami a kora emberének egészen nyilvánvaló volt, hogy a kiemelkedő hősök sajátossága.
Ma a túlkommunikált, sokféle elmélet és a populáris kultúra elemeivel átitatott, fogyasztói korban sokkal nehezebb ez az egyértelmű pozícionálás. Emiatt fontos a megkülönböztető jegyeink hangsúlyozása, olyan jól azonosítható üzleti modell, kommunikáció kidolgozása, amivel felismernek minket.
A balkáni hadjárat, a stratégiai előny megtalálása
A macedónok számára rendkívül fontos volt, hogy az északi barbár törzsekkel szemben biztosítsák a védelmüket. Philipposz rendre vezetett ellenük hadjáratokat, hogy fenntarthassa a békét. Ezek kitűnő alkalmat adtak fiának arra, hogy begyakorolhassa a harcászatban szerzett elméleti és gyakorlati képességeit. A hadjáratokban Alexandrosz taktikai újításaival, előrelátó tervezésével, gyorsaságával és pszichológiai hadviselésével mind páratlan rátermettségét bizonyította.
Alexandrosz apja fontosnak tartotta, hogy megújítsa a macedón hadsereget, ezzel biztosítva hatalmát a külső támadások ellen. Philipposz a hatalomra kerülésekor az ország védelmét szerette volna megerősíteni, hisz a környező országok mindegyike szívesen kapott volna területeket belőle. Az első hódítások célja is a természetes védelmi vonalak kitolása volt, olyan területekre, főként hegyvonulatokra, amik könnyebben védhetőek.
A görögség belső viszályai és a saját katonai reformjai tették lehetővé, hogy később már jövedelmező területek elfoglalásával, még inkább finanszírozni tudja a haderő fejlesztéseket. Folyamatos bevételekre volt szüksége ugyanis, elsősorban bányaterületekből ahhoz, hogy a hadsereg állandó fizetését biztosítsa. Hiszen a katonák havi fizetést kaptak a rendszeres gyakorlásért. A hadjáratok során, pedig jutalmakat a megszerzett kincsből és előre lépési lehetőségeket.
Ez az emberek számára biztosított motivációs bázis tette lehetővé, hogy a katonai újítások és a sok gyakorlás révén megszerzett magasabb szintű tudás, valóban egy nagy birodalom alapjait tegye le. Philipposz tragédiája az lett és azért fia neve maradt fenn, hogy mire sikerült összefognia a görögséget – szövetségek, békekötések, hadjáratok – segítségével a perzsák ellen, épp a perzsák elleni hadjárat előtt meggyilkolták. Így a hosszú évek során kidolgozott katonai rendszert Sándor tudta tökélyre fejleszteni és vele a világot meghódítani.
Lovasság
Philiposz elsősorban a görög mintákat fejlesztette tovább, amiben fontos szerepe volt annak, hogy harcászati tudására Thébában tett szert. Emiatt elsősorban a phalanx harcmodor és annak új szintre emelése maradt meg az emlékezetben, pedig ez csak egyike volt az újításainak. A korabeli hadseregekben és így volt ez egészen a XX. századig, a gépek megjelenéséig, a lovasságé volt a főszerep.
Létszámuk kevesebb volt a gyalogsághoz képest, de sokkal mozgékonyabbak és lendületesebbek voltak, különösen a zárt phalanxhoz viszonyítva. A lovasság általában a gyors vágta után minél nagyobb felületen, széthúzva a vonalakat igyekezett áttörni az ellenséges – többnyire phalanx – harcvonalakon. Az alakzat, mintegy egy elnyújtott téglalap úgy nézett ki.
Philipposz a lovasságnál ezt a formációt, háromszögre és gyémánt alakzatra változtatta. A lovasokat úgy rendezve el, hogy egyetlen pontra tudjanak erőteljes csapást mérni, ezzel vágva ketté az ellenséges haderőt. Roham esetén a lovasság sebességét növelte, hogy ebben az alakzatban, mindig az elől lovagló vezetőt kellett figyelni, s mindenkinek az egységben őt kellett követni.
Az alakzat szétnyújtásával korábban, gyakorlatilag minden harcosnak külön-külön kellett döntést hozni arról, hogy melyik ponton, kire rohan rá. Itt mivel ez a döntés a vezető kezébe került, a többi lovasnak csak végre kellett hajtania a kitűzött pont elleni támadást. A makedón lovasság hajlított, szablyához hasonló kardokat használt e harcmodorhoz, amelyet könnyen lehetett forgatni az alakja miatt.
A macedón phalanx
A phalanx görög szó eredeti jelentése: csoport, közösség. A görögség körében már régóta meg volt a hagyománya ennek a katonai egységnek. Ennek a munkáját igyekeztek tökélyre fejleszteni a meglévő eszközökkel, de azok megújításán nem igazán gondolkodtak el.
A phalanxot a dárdások vonalba állításával és egymáshoz tömörítésével hozták létre. 8–16 sor mélységű, akár másfél kilométer hosszúságú is lehetett. Az elöl levőket a többiek nyomták hátulról, az első 3 sor harcolt, ők voltak lándzsatávolságban, így ott nagyobb eséllyel haltak meg a harcosok. Minél fegyelmezettebb és összehangoltabb mozgású volt egy phalanx, annál sikeresebben törte meg az előtte lévő ellenség csatarendjét.
A makedón phalanx egy egészen új típust képviselt. A régi görög phalanxban rövid lándzsákat használtak és nagy, viszonylag nehéz pajzsokat, amelyek a közelharcban jó védelmet biztosítottak. Philipposz megreformálta ezt a harcmodort, méghozzá úgy, hogy a pajzsok méretét és súlyát csökkentette, ezzel szemben hosszabb lándzsákat alkalmazott, így az ellenséget még távolabb lehetett tartani.
A kézitusában használt kardok is mások voltak. A hagyományos görög phalanxnál a kardok rövid tőrszerű fegyverek voltak, inkább másodlagos szerepük volt, ha esetleg szét esett, vagy áttört az ellenségen a phalanxon. A közelharcban a görögök csak ezt a rövid kardot használták az ellenség ledöfésére. A macedónok viszont hosszabb kardokat alkalmaztak, azonkívül sokkal gyakorlottabbak voltak a vívásban, mint a görög zsoldosok. A görög rövid kardok nem is voltak alkalmasak a vívásra, inkább csak vagdalózni, ütni lehetett velük.
S a phalanx harcosok legjobbjaiból, a szárnyakra hátra vonva egy-egy elit egységet is létrehozott Phillipposz. Ezek a harcosok különösen ügyesek voltak és sokkal mozgékonyabbak társaiknál. A két szárnyról gyorsan felfejlődve átkaroló hadműveleteket tudtak végezni vagy a meggyengült ellenséges pontokra, résekre támadni. Így alakítva ki erőfölényt a kritikus pontokon. Az ő harci felszerelésük is speciális volt, kisebb lándzsával, de nagyobb pajzsokkal voltak felszerelve, ezen kívül kardot is hordtak.
A macedón hadseregben így megvolt a lovasság révén a rendkívül gyors, a védelem áttörését végző csapategység. A dolog érdekessége, hogy mind a gyémánt alakzatot, mind a háromszögelést a labdarúgásban ma is alkalmazzák a védelem áttörésére. A korban ismert phalanxot pedig teljesen megújították. A hosszú lándzsákkal előre tolták a védelmi vonalakat. Az újtípusú fegyvereknek köszönhetően pedig bátran bevállalták a közeli párharcokat is a phalanx harcosok. Nem okozott akkora zavart, ha megbomlott valahol az egység. Valamint, hogy minél többféle taktikai elemet alkalmazhassanak ehhez speciális egységeket hoztak létre.
A macedón taktika
A macedónok az egyes csapategységek fejlesztéséhez, a speciális alakulatok összedolgozásához és hatékonyságának növeléséhez alkották meg a saját rendszerüket. A macedón harcmodor leghatékonyabb rendszerét üllő és kalapácsnak nevezték. Ez a csatatéren a következőképpen működött.
A lassan előre mozgó phalanx állította meg az ellenséges haderőt, ők voltak az üllő. A mozgékony lovasság, pedig valamelyik szárnyon kerülve hátulról, mint egy kalapács a másik irányból csapott le az ellenségre. Ahogy lehetőség nyílt rá az elit egységek, mint egy satu az üllőre szorították az ellenséget, amíg a kalapács ütések, a lovasrohamok végleg fel nem morzsolták azokat.
Ez a merőben új rendszer kiválóan debütált a khairóneiai csatában, ahol a görög szövetséges hadak ellen szállt harcba Philipposz, oldalán az egyik szárny vezéreként fiával Alexandrosszal.
A csata terepviszonyaitól és az ellenség haderejétől függően mindig volt a macedón hadseregnek egy védekező és egy támadó szárnya. A hadtestek a csatában, a macedónoknál sohasem egyenes vonalú mozgást végeztek, hanem ferde vonalút. Ezért ezeken a vonalakon áttörni sokkal nehezebb volt, mert nem tört, hanem hajolt az alakzat, ennek a mozgásnak köszönhetően. Így az ellenség csapása, rohama közben is képes volt bekerítő, átkaroló mozgást végezni. Ezzel a mozgással pedig folyamatosan szorította az üllőre az ellenséget.
Az összecsapás során a görög erők egyik szárnyát az athéniak alkották, míg a másikat a harcászatilag jobban képzett thébaiak. Philipposz jobb oldalt támadt az athéniaknak, majd mikor azok visszaverték a rohamot, visszavonult. Ennek a „cselnek” bedőltek az athéniak, ők lendültek támadásba a makedón gyalogság ellen. A jobb szárny előre mozgásával, a vízszintes síkban elhelyezkedő görög hadtestek között azonban rés nyílt.
Ekkor az így keletkezett résbe Alexandrosz lovassága ék alakzatban berobogott, és a thébaiak hátába támadt. Ahogy ez megtörtént Philipposz megállította a visszavonulást, és újra az athéniak ellen fordult. S amint a görög seregek előtt és mögött is macedónok voltak, az üllő és a kalapács iszonyatos munkába kezdett.
A csata a macedónok megsemmisítő erejű győzelmével végződött. Itt mutatkozott meg, hogy még egy elit falanx is legyőzhető lovassági támadással, amire addig még nem volt példa. Egy új nagyhatalom, egy új hadászati rendszer született meg ebben a pillanatban a khairóneiai csatával.
Mi is akkor a stratégia?
Ez mind szép és jó gondolhatod, de nekem se gyalogságom, se lovasságom, se elit katonai alakulataim és még háborúzni se akarok, akkor hogyan hasznosíthatok én ebből valami ma is alkalmazható tudást. Nagy Sándor és apjának a stratégiai célja egy erős macedón hatalom volt. Első lépésként a saját területeiken, majd innen kilépve a külső területek meghódításával. A stabilitás és a piacbővítés mindenki számára egyformán fontos, bármivel foglalkozzék is.
Több alapelv nyilvánul meg ebben a rendszerben, ami fölött végül is, többek közözött filozófusok bábáskodtak.
1. Minden stratégiai tervezés és megvalósítás alapja a folyamatos képzés. Egy adott területen többlet, vagy egyedi tudásra kell szert tenni.
2. Következő lépésben a saját erősségeid és vetélytársak gyengeségeinek a mentén kell felismerned mik lehetnek a versenyelőnyök a piacodon. Az ilyen típusú lényeglátás kialakítása és az ehhez kapcsolódó folyamatos tervezés csakis rendszeres "gyakorlással" az az kommunikációval, kampányokkal, azok tapasztalataival – hadjáratok – lehetséges.
3. Ez a tudás hozzásegít ahhoz, hogy a sokak áltat használt eszközöket – itt phalanx, lovasság – megújítsd. A te szakterületeden melyek ezek az eszközök, amiket mindenki ugyanúgy használ és csak ugyanúgy ért meg, erre neked kell rájönni. Ehhez van szükséged a folyamatos képzésre, ennek mentén pedig a munkatársak, dolgozók betanítására, az új taktikai elemek megismertetésére.
4. A képzés és újítások révén megszerzett, részterületeken kialakított előnyök önmagukban nem elegendőek, ezek működtetéséhez egy rendszerre van szükséged – a macedónoknál ez volt a kalapács és üllő harcmodor.
Ily módon a stratégia nem lesz más, mint az a képesség, hogy a valódi és egyedi erősségeink felismerjük. A célunk ezeknek a képességeknek a fejlesztése. Aztán ezen fejlesztések mentén felépülő tudás segítségével a piaci rések megtalálása és ezek meghódítására, a hatékonyan működő rendszerek kidolgozása.
A gordiuszi csomó
A történetmesélés szintjén, – mert minden lényeges elméleti elem történetbe foglalható, a könnyebb és mélyebb megértés érdekében - Nagy Sándornak erről a stratégiai lényeglátásáról szól a gordiuszi csomó esete.
A phrügiaiaknak nem volt királyuk, ezért Phrügia ősi fővárosának, Telmisszosznak a jósa úgy döntött, hogy aki először lép a városba az legyen a király. Egy Gordiasz nevű parasztembert ért ez a szerencse, akinek sorsát korábban egy Zeusztól kapott isteni jel, egy a szekerére szálló sas is megjövendölte.
Amint belépett a városba, a papok megválasztották királynak. Hálája jeléül Gordiasz fia, Midasz, a szekeret a phrügiai istennek ajánlotta fel. A szekér jármát pedig egy tekervényes, somfaháncsból font csomóval illesztette a rúdhoz úgy, hogy a kötél végeit a csomó belsejébe rejtette. A legenda úgy szólt, hogy az, aki képes kibontani a gordiuszi csomót az lesz Ázsia ura.
Számtalan próbatevő érkezett a városba, akik mind megpróbáltak valamilyen módon a kezükkel hozzáférni a kiszáradt és megmerevedett csomó kezdő pontjához, hogy kihúzzák azt. Valamit kicsomózni, azt jelenti, hogy megtalálni azt a szálat a bogban, amely mozgatható és ennek mentén eljutni a kezdő, vagy végpontokhoz.
Az az minden próbálkozó így gondolkodott, mert ha valamit, többnyire egy kötelet kiakartak csomózni, az így működött. Erről voltak tapasztalataik, ezt ismerték megoldásként. Megkeresték a laza, mozdítható szálat, aminek a mozgatása után a csomó újabb és újabb darabjai lazultak meg, míg a teljes bog ki nem oldódott. Ez a gondolkodásmód azonban ebben a helyzetben nem működött, mert az elszáradt háncsszálak egymásra feszültek és nem mozdultak. Ennek ellenére Alexandroszig minden próbatevő ezzel igyekezett célt elérni.
Alexandrosz azonnal, pár mozdulat után felismerte, hogy egyik szál sem mozdítható meg érdemben. Az ilyen áthatolhatatlan terepakadályokat, pedig egyszerűen elszokták vágni. Így elővette a kardját és pár suhintással levágta a csomót. Erre mondhatják, hogy nyilván így könnyű, de előtte még sem jutott senkinek az eszébe. Alexandrosz azért cselekedett így, mert máshogy gondolkodott, mint a többiek.
Miért tartják Nagy Sándort a világ egyik legnagyobb stratégájának?
Nagy Sándor stratégiailag mindig tökéletesen mérte fel a helyzetet. A háborúkban pontosan tudta, hogy mikor és hová kell vezényelnie a seregeit. Ahogyan a csatákban is tudta, mikor melyik csapategységet és hogyan kell bevetni. Tudta, mert mindig az ellenség stratégiailag gyengébb pontjaira mért csapással nyert. Ennek felismerése, a csaták előtti terepviszonyok és az ellenség felállt harcrendjének tanulmányozása mindig a lényeglátását dicsérte.
Amikor a csatatéren változott a helyzet, akkor gyors felfogóképességének és kidolgozott taktikai érzékének megfelelően mindig tudta, hogy mit érdemes változtatni az eredményességhez. Ennek köszönhetően Nagy Sándor a majd két évtizedes, a harcmezőkön eltöltött ideje alatt sohasem kapott ki.
Ma egy sport edző ilyen teljesítménnyel a közszereplések középpontjában lenne. Természetesen ma az információs korban pontosan, azért van még nagyobb szükség a stratégiai gondolkodásmódra, mert a sportban is, de mindenütt másutt az újításokat, a taktikákat nagyon gyorsan ki tudják elemezni és ezek ellen egy rendszert kidolgozni, vagy a kevésbé kreatívak egyszerűen lemásolni.
Így főként a csapatsportokban jól látható, hogy egy-egy világesemény 4-4 éves ciklusában gondolkodva is nehéz a címvédés. Nehéz, mert mindenki alaposan képes kielemezni a korábbi győztes taktikát. A taktikai elemek sokkal gyorsabban kopnak, ezért az állandó stratégiánk mentén, mindig szükség van azok megújítására.
Bár Alexandroszt a céljai elérésében az apjától örökölt hadi gépezet, - az apja is míg kidolgozta a működő rendszert, kénytelen volt egy pár vereséget elkönyvelni - a hihetetlenül jól képzett és megújított macedón hadsereg segítette. Emelett Sándor saját képességei, amelyeket folytonosan fejlesztett, hogy végül ösztönösen érezze, mikor kell támadni vagy visszavonulni, a világtörténelem egyik legnagyobb stratégájává tette.
A taktikai területeken – ez a te marketinged - valójában kevés újdonságot hozott. Az apja által kidolgozott rendszeren nagyon keveset módosított az évek során, csak átvett néhány keleti (perzsa-szkíta-indiai) elemet. S az elfoglalt területeken is elkezdte az új alattvalók képzését a macedón katonai metodológia szerint. Ezzel bővíttette a rendelkezésre álló erőket.
Sohasem cselekedet váratlanul, az ütközetei előre kidolgozott tervek szerint zajlottak. A tervezést mindennél előbbre valónak tartotta és a csatákban ezek tökéletes kidolgozására, végrehajtására törekedett. Ennek köszönhető, hogy a csatáiban még a kritikus helyzetekben is kézben tartotta a dolgokat. A csapatai így mindig gépi pontossággal számolták fel az ellenfeleket.
Ezt a stratégiai tudást, az erre való nevelést, mivel fiatalon, 32 évesen elhunyt – tüdőgyulladástól súlyosbított maláriában, amit az állandó harcok miatt rendkívül igénybe vett szervezete nem tudott legyőzni – nem tudta továbbadni. Ő maga nem volt annyira előrelátó, mint az apja, aki a fia kiskorától való különleges nevelésével tette lehetővé, hogy az akkor ismert világ ura legyen.
Azonban Nagy Sándor a stratégia gondolkodás fontosságára, hogy azon folyamatosan dolgozni kell, az egész életével rámutatott és ez ma is érvényes.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése