Kövess:

Legutóbbi bejegyzések

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalandozó magyarok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalandozó magyarok. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 17., szerda

A kalandozó magyarok harcmodora. Milyen a magyar stratégiai tervezés?


  Az a jó stratégia, amit mások is megjegyeznek


A világtörténelemben, a magyarokhoz köthető különleges stratégiát, amiről a történetek szintjén is megemlékeznek, mert konkrét hatással volt a nyugati világra, is a kalandozások korában kell keresnünk. „A magyarok nyilaitól ments meg uram minket!” ima nem véletlenül hangzott fel Európa szerte egy évszázadon keresztül. A magyarok célja ebben az időben, ugyanaz volt, mint minden hasonló harcos nemzeté. Hasonlóan például a vikingekhez, akik szintén korlátozottabb anyagi és természeti erőforrásokkal rendelkeztek, a megfelelő életminőséghez, fejlődéshez, valamint fontos volt, hogy a nem elsőszülöttek számára is, kitörési lehetőségeket biztosítsanak, az elsajátított harci tudás kamatoztatása révén. A céljuk, a régebben szervezett formában működő, gazdagabb országok, - amelyek földrajzilag belátható távolságban helyezkedtek el -  megsarcolása, vagy törzsük szövetségeinek megerősítése a hadjáratok révén. A zsákmányszerző hadjáratokkal rablásokkal, fosztogatásokkal egyben extra bevételekhez is jutottak. A kalandozások egyféle profitmaximalizáló stratégia is volt a kisebb, törzsi alapokon szerveződő nemzeteknek.

Mindegyik kalandozó népre jellemző volt, hogy a hatékony és gyors bevételszerzéshez kidolgoztak egy különleges stratégiát és harcmodort, az az taktikát, amivel meglephették az ellenfeleket. A vikingek hajókon közelítették meg a megtámadni kívánt területeket, a magyarok lovakon. Ők hajós nemzet voltak, mi lovas. A viking kultúrából, az ekkori harcmodorból szerzett tapasztalatok azonban ma is tovább élnek a skandináv vállalati kultúrákban, amiből olyan világ cégek nőttek ki, mint az IKEA, a VOLVO, vagy a LEGO.  A vikingek mindig rajtaütés szerűen támadtak, mozgékonyak voltak. A gyors, hirtelen támadásokkal és félelmetesre festett, díszített harcosaikkal, mindig véres csapásokat mértek az ellenfelekre. Védekezésben jellemzően dárdából és pajzsokból sündisznóállást építettek ki, ami bizonyos értelemben a phalanx harcmodor utóda. A mai vállalati stratégiák és vikingek által követett stratégia hasonlóságainak feltárása egy másik cikk témája. Most sokkal inkább arra vagyunk kíváncsiak, az ugyanilyen hatékonyságú magyar kalandozók stratégiája miért nem őrződött meg a számunkra és alkalmazzuk ma is a vállalati kultúrákban, ahogyan azt a skandinávok sikeresen és büsztkén tették, s teszik ma is.


A magyar kalandozó stratégia


Minden nyugati, déli területeket megtámadó kalandozó törzs, nemzet, első lépésben éppen a meglepetésre építhetett. Más kultúrákból érkezve a nyugat-európai országok számára ismeretlen volt az a harcmodor, amit ők követtek. Milyen egyéb újításokra volt emellett még szükség ahhoz, hogy végül is a vikingek és a magyarok lettek igazán sikeresek az ilyen típusú hadjáratokban.

kalandozó magyarok harcmodora
A magyarság fegyverzete a hagyományos lovasnomád fegyverzet volt. Fő fegyverük az úgynevezett visszacsapó íj, az ehhez tartozó nyilakkal, valamint a szablya, kard, kopja, később fokos és csatabárd volt. A katonák védelmét a sisak, a vasgyűrűkkel erősített bőrvért valamint pajzs szolgálta.

A közelharcra kétféle fegyverük is volt, ami kiismerhetetlenebbé tette őket, a kard nehéz, egyenes, széles, kétélű oldalfegyver volt, míg a szablya könnyű, nyújtott S-alakú, egyélű, egykezes fegyver volt. Az ellenség ismerte katonai technológiákhoz képest a fő különbség a távolra ható fegyverek, az íj és nyilak alkalmazásából állt. A lovagok nem használtak íjat, az ő fő fegyverük a hosszú lándzsa és a pallos volt. Egy lovag számára méltatlan és nem elég férfias volt a nyilazás. A közelharcot tartották nemes küzdelemnek, a távoli gyilkolás helyett. Az íjászok, mint hadtest már létezett, de ott a paraszti sorból toborzott emberek szolgáltak. Így inkább kisegítő hadakként alkalmazták őket.

Őseink sikereit maga a lovasnomád harcmodor adta, ami lényegében az ellenség csapdába ejtéséből, állt. Sohasem a nyílt küzdelmet keresték, ahol érvényesülhet a nagyobb túlerő, vagy a nehézfegyverzetek, vértek, pajzsok ereje.   Így a magyarok első lépése minden esetben az alapos elemzés volt, mielőtt csatát vállaltak. A harcba szálláshoz pontosan kellett ismerniük az ellenség helyzetét és annak erejét. A felderítés, mindenek felett állt, mielőtt küzdelmet vállaltak volna.

Mivel fegyverzetük domináns eleme a távolra ható nyíl volt és a nagy távolságok megtételéhez, a gyors helyzetváltoztatáshoz, könnyű hadi ruházattal rendelkeztek, ezért ehhez kellett kidolgozniuk a megfelelő harcmodort, rendszert. A legsikeresebb taktikai elemük a cselvetés volt. Ez egyben az erők megosztását is jelentette, a nagyobb erőket tartalékolva. A sereg zöme ugyanis elrejtőzött egy erre alkalmas helyen, a felderítők vagy egy kisebb létszámú csapat pedig megtámadta az ellenfeleket. A támadásuk egyetlen célja az volt, hogy a fő erők felé csalja az ellenséget.

Az íjakat mindenki kiválóan kezelte. A fegyverhasználat és a lovaglás képességének gyermekkortól megkívánt elsajátítása, állandó gyakorlása fontos része volt a magyarság életének. Ahogy semmiben sem érhetsz el kimagasló eredményeket állandó gyakorlás és újítások nélkül. Ezekben a történelmi korokban, a jól begyakorolt fegyverhasználat egyben a túlélés záloga is volt. Az egyes hadműveleti célok eléréséhez szükséges fegyelem és begyakorlottság is ebből a tényből, az állandó tanulásból, gyakorlásból eredt.


A magyar taktika alkalmazása


A cselvetés taktikája úgy nézett ki, hogy a kiválóan képzett, íjjal felszerelt lovasok, távolról bőszítették fel támadásukkal az ellenfeleket. S amikor azok ellentámadásba lendültek – amennyiben nem akarták, hogy apránként mindenkit lenyilazzanak, a magyarok tűpontos lövései - menekülni kezdetek, de csak olyan sebességgel, hogy a lovagok követni tudják őket. Közben hátrafelé nyilazva vonták magukkal a szétszakadozó nyugati sereget, egészen a les helyéig. Itt a csalicsapat hirtelen oldalra fordult és a lesből kicsapó fősereg megkezdte az ellenség lövését.

A rajtaütésszerű támadáshoz mindig nyílt, jól belátható terepre volt szükség, ahol a fősereg egy, vagy több oldalról keresztben elvonulva, oldalát mutatva nyilazott az összetömörülő, meglepődött lovagságra. A többszöri, különböző pontokra leadott nyílzáporokkal szétzilálták az egyáltalán nem tagozódott ellenséget. A rendezetlen ellenség ellen ekkor indult meg a közelharc.

Míg a lovagok egységbe tömörülve támadtak, igyekeztek egy adott pontra olyan csapást mérni, hogy ott áttörhessenek, addig a magyarság szélességében és mélységében is tagoltan harcolt. Ez a közelharcban is erősebbé tette magyar a hadat, hiszen, ha egy-egy csapattest felbomlott az ellenfél támadása miatt, akkor mélységben mindig ott ált mögötte egy másik esetleg harmadik, amit azonnal harcba lehetett vetni. Amint a harcközben probléma keletkezett mindig volt egy kisegítő egység, akik a bajba jutottak segítségére siettek.





Ez volt az a harcmodor, amit a nyugati krónikák megörökítették, de ennél jóval több taktikai elemet alkalmaztak, az íjászati tudásuk és mozgékonyságuk kihasználására. Sajnos e korban a magyar írásbeliség töredékessége miatt ezek a taktikai motívumok, variációs lehetőségek mind feledésbe merültek. Annyira igaz ez, hogy a muhi csata idejére, amikor a mongolok az őseink által is alkalmazott és továbbfejlesztett lovas-nomád harcmodort használták, már semmit sem tudtunk kezdeni velük, ahogy annak idején a kalandozásokkal megcélzott nyugat, vagy déli európai területek katonai alakulatai.

Ezek voltak azok a történelmi idők és még hosszú századokon át így volt ez, hogy a csaták és háborúk kimenetelét a jobb felkészültség, és elsősorban a hadi alakulatok, és azon belül a harcosok megbízhatósága, helytállása döntötte el. Ezeket az erényeket még a műszaki fejlődés is csak látszólag szorította háttérbe.


Tartós magyar sikerek


Sikereik alapvető titka a rajtaütés és gyorsaság volt. A nyugatiak lovai nagyok, erősek, de lassúak voltak, míg őseink Belső-Ázsia szívós és gyors lován, a tarpánon lovagoltak. A könnyűlovasság gyorsasága rendszerint lehetővé tette, hogy elődeink az ellenséggel akkor és ott ütközzenek meg, amikor és ahol nekik a legjobban megfelelt. Először is a csata színhelyét választották ki, majd a terepszemle után elkészítették a haditervet, figyelembe véve, hogy milyen felszerelésű és mekkora haderővel ütköznek meg. Így a terepviszonyok és az ellenfél számára rendelkezésre álló erőforrások alapján alkották meg a terveik.

Amennyiben a hadrend megbontása nem sikerült, az ellenség oszlopai előtt három lovas kört alakítottak, mintegy ezer harcos egy-egy körben. Lovaikon vágtatva köröztek és puhító nyílzáport zúdítottak az ellenség soraira. Ezt roham követte, ami lehetett valós vagy akár színlelt is. Attól függött, hogy mekkora kárt, veszteséget okoztak az ellenséges csapatokban, meg tudták-e bontani a hadrendet vagy sem. A célokat nem direktben egyetlen frontális támadásra, vagy áttörésre bízták, hanem lépésenként valósították meg azt.

stratégia
Amennyiben megbontották az ellenség sorait, akkor a roham valós volt, és a két oldalt az erdőkben rejtőző harcosok is a megrémült ellenségre törtek. Ellenben, ha az ellenség egységei továbbra is hadrendben maradtak, akkor a roham csak színlelt volt. Még mielőtt az ellenséggel megütköztek volna, visszafordultak és megfutamodást színleltek, miközben hátrafelé nyilaztak az üldözőkre, melyet a kengyel használata tett lehetővé. A kengyel is a lovas műveltségű népek találmánya volt. A csel sikeressége esetén, az üldözőkből menekülők lettek, a menekülőkből; pedig győztesek. A magyarok ezzel megbontották az ellenség hadrendjét, azok csak akkor vették észre, hogy kelepcébe kerültek, amikor a lesben álló lovasok minden irányból rájuk törtek, és a „menekülők” is velük szembe fordultak.

Fergeteges rohamaik lélektanához tartozott még az idegeket tépő harci kiáltásuk is, és lovaik nyerítése. Lovaik szinte együtt éltek gazdáikkal a csatában is, így rúgtak, haraptak, a minél hatékonyabb „munkavégzés” érdekében. A hadjáratokra egy nagyjából 45 kg-os egységcsomagot vittek, ami többek között szárított húst, tejport, kölest és sót tartalmazott. Ez a másoknál ennyire nem kiforrott élelmiszer dehidratálási technológia is hozzájárult a gyors haladásukhoz. Így szorult helyzetben is el voltak látva élelemmel. Nem kellett élelemszerzéssel törődniük, ha nem volt rá idejük. A tejport vízben feloldották és a nyereghez kötött kobakban tartották. Amennyiben a szükség megkívánta, teljesítményük a hadjáratok alatt a napi 100 km-t is elérte, ami rendkívüli mozgékonyságot jelentett az adott korban. Míg a vikingek a hajóikon, addig a szárazföldön kizárólag a magyarok, a lovaikon tudtak ilyen nagy távolságokat bejárni, ilyen rövid idő alatt. Mindkét nemzet sikereinek titka ebben rejlett igazából.


Milyen magyar stratégia, taktika lehetne ma is gyümölcsöző és követhető?


A stratégiai előny, mind a skandinávoknál, mind a magyaroknál a gyors helyzetváltoztatásból és váratlan támadásokból eredt.  Ez a gyorsaság, rugalmasság általánosságban elmondhatjuk ma is, mint minden időben, nagyon fontos tényezője a versenyképességnek.

A nagy távolságok, ma a különböző területek hatékony összekapcsolását, egymásra építésé jelentik inkább. S természetesen a nagyon hatékony logisztikai tevékenységet, ahogy termékeink, szolgáltatásaink eljutnak a vevőkhöz. A mozgékonyság és a felderítések, elemzések, ma azoknak a pici réseknek az állandó keresését takarják, ahol megfelelően tudjuk pozicionálni magunk és valóban sikeresek lehetünk. Ez nálunk, az a tapasztalatom, hogy teljességében kiveszett és inkább trend követők lettünk. Nem mi igyekszünk új piaci réseket találni, új termékeket kidolgozni, amivel ezekre, a helyekre betörhetünk, hanem inkább adaptálókká váltunk. Azok a cégek, aki előbb adaptálnak egy külföldi trendet, jutnak előnyhöz a hazai piacokon, de természetesen ily módon a külföldi piacokra nem igazán tudunk kilépni. Ez alól talán a programozás és IT technológiai megoldások a kivételek, ahol ez az állandó fejlesztés és piaci rés keresés megmaradt jó szokásunknak.

magyar harcosok
Kevés erőforrás, 45 kilogrammos egység csomag a gyors helyváltoztatáshoz. Nem kellettek óriási felszerelések a kijelölt célpontok eléréséhez a kalandozó magyaroknak. Elsősorban a katonai tudásukra, a taktikai elemek begyakorlottságára építettek, semmint a felszerelések masszivitására, mind azt nyugati ellenfeleik tették. Mindig olyan célpontokat kellene keresnünk ma is mind piacokban, mind célcsoportokban, amelyek alacsonyabb erőforrásokkal, de jól felderítésekkel, mérésekkel minél nagyobb jövedelmezőséggel kecsegtetnek.

Az adott helyzethez illő tervezés - piac, erőforrások, vetélytársak – a terveik mindig tartalmazták ezeket az elemeket. Nem bíztak csupán a maguk erejében és tudásában. A terveiket olyan piacokon, terepeken, olyan ellenfelekkel szemben valósították meg, amire a saját erőforrásaik lehetőséget biztosítottak. Nem bocsátkoztak kétes kalandokba. Sok vállalkozónál, cégnél látom, hogy szinte szerelmes a saját termékébe, annak tulajdonságait önmagában olyannak ítéli, ami átüt a piacokon. S ennek fényében ezekbe a típusú termékekbe ölnek egy sor befektetést, anélkül, hogy a piaci igényeket, a kiválasztott célcsoportok elvárásait és a vetélytársaknak, akárcsak a helyettesítő termékeit is megvizsgálnák alaposan. „Ezt biztos szeretni fogják, az övék nem olyan” típusú gondolkodást, egy jól képzett kalandozó magyar harcos sem engedte volna meg magának.

A nyilazó lovasaink, a kisebb felderítő és csali csapatok tűpontos lövései tették lehetővé, hogy a cselvetés működjön. A vaktában elszórt nyílzáporok, a rendben felálló ellenségnél semmilyen hatást sem értek volna el. Azonban, amikor majd minden lövés, még a pajzsok között is, embert, vagy lovat talált és ölt meg, sebzett meg halálosan, akkor nem várakozhattak a velünk szemben állók addig, míg mindenkit le nem nyilaznak a magyarok. Ez a fajta pontos célzás kell jellemeze a kommunikációt, a termékfejlesztéseket. Nem szólhatunk mindenkihez, mint ahogy egy termék sem való mindenkinek. Tudnunk kell mik az egészen pontos céljaink, s erre a minél szűkebben, pontosabban meghatározott területre kell lőnünk.

Ferde vonalú mozgás a lovakkal, mint a macedónoknál, hajlékony szerkezet a frontális támadások helyett. A visszacsatolások alapján menet közben is tudnunk kell változtatni. A magyar lovasok így voltak képesek a megfelelő támadópontokat megtalálni. A hajlékonyság azt jelenti, hogy nem egyetlen pontra, egyetlen értékesítési, vagy kommunikációs csatornára, egyetlen vevőre fókuszálunk. A kitűzött célt több ponton keresztül, többféle módon közelítjük meg, hogy ezeknek a pontoknak a mentén puhítsuk fel a piacok, a vevők ellenállását és érjünk el sikereket.

A magyar seregek mélyégi tagoltsága, az erőforrások arányos elosztása, a megfelelő tartalékok képzése a végső támadásra, ma is jól alkalmazható stratégiai menedzsment módszer. Ezt egészítette ki a valós, vagy vélt roham. Vélt roham, ha még nincs eléggé megdolgozva az ellenfél és valódi, amikor már csak át kell ütni a sorain. Ez ma a tesztelés. A termékmódosításokat, értékesítési csatornákat, a célcsoportokat és a kommunikációs elemeket erőforrásoktól függően, addig teszteljük, míg meg nem találjuk a legjobb kombinációt. Ebben a pillanatban lehet minden erőkkel, minél magasabb bevételekre szert tenni, de csakis ekkor. Tesztelés, bevezetés nélkül nem lehet elindítani egy termékbevezetést, egy kampányt, bízva annak sikerében, még megfelelő erőforrások esetén sem.

Széles taktikai repertoár. A stratégiád megvalósításához, ha csak mindig egyféle típusú, felépítésű kampányt alkalmazol, akkor kevesebb az esélyed a legoptimálisabb megoldások megtalálására. Csak ár akciókkal, kupon napokkal, kettőt fizet és egyet kap, az az csupa hasonló típusú kampánnyal nincs esélyed alkalmazni mindazt, amit lovas őseink kiválóan tudtak, egyféle taktika könnyen kiismerhető és így egyre hatástalanabb.


Alkalmazd a kalandozó magyarok stratégiáját!


1.  Kövesd a kalandozó magyarok stratégiáját, fejleszd a tudásod minél tökéletesebbre.

2.  Keresd azokat a piaci területeket, ahol sikeresen szállhatsz szembe a versenytársakkal.

3.  Elemezd minél jobban mind a piacot, mind a saját erőid, mind a versenytársak tevékenységét.

4.  A fő terméked előtt adj valami, csalit, amivel elnyered a bizalmat.

5.  Célozz minél pontosabban az üzleti tevékenység minél több területén.

6.  Különböző lépéseken, pontokon keresztül közelítsd meg a célt, ne csak egyetlen úton, frontálisan haladj felé.

7.  Minden terület tesztelésére szánj elegendő időt.

8.  Dolgozz ki minél szélesebb taktikai, kommunikációs, kampány repertoárt.

Minél többen lépnek erre az identitásunkhoz közel álló útra, úgy annál nagyobb esély lesz arra, hogy a skandinávokhoz hasonlóan magyar termékek is megjelenjenek végre a világpiacokon.


Népszerű bejegyzések